Magyar Utánpótlás Sport

Halász jól bírja

Halász jól bírja
Még az erőgyűjtés szakaszában tartanak a Tatabánya-Carbonex KC játékosai, amire szükségük is lesz, hiszen a majd két hete megkezdett alapozás első részénél is megterhelőbb sorozat vár a csapatra. Halász Máté, a Carbonex főiskolás világbajnokságot nyert szélsője jól bírja a terhelést, annak ellenére, hogy másfél hete volt a nyáron a regenerálódásra.
- A többiekhez képest nekem valamivel könnyebb volt az elmúlt két hét, hiszen formában maradtam, mert a főiskolás vb után csak bő másfél hetem volt arra, hogy regenerálódjam. Bár nem tűnik soknak, én úgy érzem, hogy sikerült kipihennem magam - mondta Máté.

Halász Máté, a Carbonex szélsője

- Hol tartotok a munkában?

- Az erőgyűjtésnél. Az első héten rengeteget futottunk, kondiztunk, medicinlabdáztunk, ezen a héten már csökkent a penzum, de azért még bőven van fizikai terhelés, viszont már taktikai elemeket is gyakorlunk.

Szerencsére kisebb nagyobb sérülésekkel megúszta a csapat ezt az időszakot.

Az új játékosok úgy látom, hogy kezdenek beilleszkedni, bízom benne, hogy zökkenőmentes lesz a folyamat. Jövő héten már okosabbak leszünk, hiszen szerdán az első edzőmérkőzésünket játsszuk Balatonfüreden, aztán pénteken a PLER-rel is összecsapunk itthon.

Forrás: www.sportandmedia.com