Magyar Utánpótlás Sport

Hasznos meccs volt

Hasznos meccs volt
Az Orosháza FC kedden az NB III-as Szeged KITE ellen lépett pályára. Kvasznovszky József tanítványai 2-1-re kikaptak második edzőmérkőzésükön.
- Ahhoz képest, hogy második edzőmérkőzésünket játszottuk, ráadásul úg, hogy a felkészülés nagy részét teremben bonyolítjuk, ezt a mérkőzést pedig műfüvön játszottuk, nem volt rossz - kezdte Kerepeczki Csaba, az OFC középpályása. - A találkozó elérte célját, sokat dolgoztunk, sokat variáltuk a taktikai felállást, szóval amennyire csak lehetett, igyekeztünk a maximumot kihozni ebből a 90 percből.

Forrás: www.sportandmedia.com