Magyar Utánpótlás Sport

Holczert és Megyerit a Fradinál nézik meg az angolok

Holczer Ádámot és Megyeri Balázst végül Budapesten nézik meg a Sheffield United szakemberei. Korábban úgy volt, hogy mindkét fiatal kapus Angliában vesz majd rész a SUFC edzésein, ám ez megváltozott.

- Bobby Davisonnal a napokban beszéltük át a kapusok helyzetét. A két kapus végül nem megy Sheffieldbe, viszont így is megnézik őket az illetékes szakemberek. Azért döntöttek így, hogy ne utazzanak ki a kapusaink, mert a karácsonyi, újévi időszakban 2-3 naponta mérkőzést játszott az angol csapat és ez az időszak nem lett volna ideális arra, hogy kapusaink a csapattal edzenek, hiszen a mérkőzések között szinte csak regeneráló, átmozgató edzések voltak, valamint sok utazás. A szakmai stáb ezért úgy döntött, hogy az FTC felkészülési időszakában az angol szakemberek látogatnak majd ide és nézik meg Holczer és Megyeri edzésmunkáját, teljesítményét - mondta erről Igaz András technikai igazgató.

ftc.hu

sport&media