Jó kiindulási alap
- Stabilak voltunk védekezésben, nem kerültek mögénk, a széleket is jól zártuk, csak oldalról jöttek a beadások, amiket viszont a védelmünknek is sokkal könnyebb volt levédekezni. Ezen felül támadásban lényegesen pontosabbak voltunk a korábbi mérkőzésekhez képest, amihez még több jó egyéni teljesítmény is párosult.
- Mi a véleménye Nagy Gáborról, aki az utóbbi hetekben mérkőzéseket dönt el?
- Gábor eddig is a csapat fontos láncszeme volt. Nagyon örülök a jó játékának, remélem, hogy kitart a szezon végéig.

- Bogdanovics viszont az utóbbi két mérkőzésen csak taktikai csere volt. Mi ennek az oka?
- Nem hiszem, hogy meg kellene indokolnom a döntésemet. Inkább úgy közelíteném meg ezt a témát, hogy a keret minden tagja úgy segíti a szereplésünket, ahogy tudja. És arról se feledkezzünk meg, hogy még elég sok mérkőzés van hátra, mindig lesznek hiányzók - mint ahogy most Tóth Péter nem játszhatott eltiltás miatt - most is van több négy sárgásunk, a csapat erejét az mutatja, hogy tudjuk-e pótolni őket.
- A folytatást illetően viszont jól jön ez a siker.
- Mindig jól jön. A győzelem építő jellegű, a vereség pedig romboló hatású. Persze az tény, hogy az utóbbi hetekben egészen más a hangulat az öltözőben, viszont az utóbbi három hét teljesítménye alapján még nem nyerünk Diósgyőrben.
- De jó kiindulási alap lehet.
- Ezt nem vitatom.
Forrás: www.sportandmedia.com