Kazai Anita bizonyított
- Nagyon igyekeztem, amikor lehetőséget kaptam, szerencsére összejött a dolog. Nagy extázisban voltam, izgultam is eleget a végeredmény miatt, ami végül sikerült, összehoztuk a lányokkal. Mint sportoló, csak a sikerre koncentráltam, miközben azért volt bennem némi drukk. Annak nagyon örülök, hogy Köstner Vilmostól megkaptam a lehetőséget, a bizalmat, amivel úgy gondolom, hogy sikerült is élnem. Korábban egy kicsit csalódott voltam, hiszen ritkán, kissé keveset játszottam, ám megértettem az okát: Juhász Gabesz jó formában van, jól is játszik, így nincs értelme őt a kispadon ültetni. Azért remélem, hogy a későbbiekben több lehetőség jut majd nekem is, hogy ismét bizonyítsam: lehet rám számítani, ha szükséges. Például majd a Győr elleni döntő meccsein. A célt már elértük, ott vagyunk a fináléban, ahol megpróbáljuk megfosztani a bajnoki címtől a Győrt. Mert bolond lenne az, aki nem így tenne a helyünkben. De azért a második hely, az ezüstérem is szépen hangzik - mondta Kazai Anita.
Forrás: www.sportandmedia.com