Kialakult a keret
A két fiatal játékossal már hatra nőtt az új szerzemények száma (Tomori Zsuzsanna, Kovacsicz Mónika, Alena Abramovics és Szamoránsky Piroska érkezése már korábban hivatalossá vált), egy év múlva azonban egy újabb régi-új kedvenccel erősít a Fradi. Sokak nagy örömére megegyezés született ugyanis arról, hogy a 2009 őszén hosszas huzavona után Ljubljanába távozott Zácsik Szandra szerződése lejárta után, azaz 2011 nyarán visszatér a Ferencvároshoz, és 2013-ig a klub játékosa lesz. Zácsikra több magyar és nemzetközi élklub igényt tartott volna, ám a 20. életévét nemrég betöltött átlövő Elek Gábor csapatát választotta az érdeklődők közül.
Zácsik a Krim Ljubljana színeiben a Bajnokok Ligájában is igazolta kivételes tehetségét, 63 góljával ugyanis Andrea Lekics mögött a második legeredményesebb játékosa volt a szlovén csapatnak. Akármennyire is megállta a helyét a BL-ben, az a sorozat okozta a „vesztét" is: a Larvik elleni idegenbeli mérkőzésen megsérült a játékos válla, és mivel pihenéssel és gyógytornával sem sikerült helyrehozni az ízületet, elkerülhetetlenné vált a műtét. A beavatkozást dr. Erdélyi Gábor végzi majd el április 30-án Tatán.
A játékoskeret változásai mellett azt is bejelentették a sajtóeseményen, hogy a következő szezontól hosszú idő után új sportszergyártó szállítja majd a csapat felszereléseit, a klub emellett nyártól új alapokra helyezik a csapat utánpótlását, amelynek keretében Novák András vezetésével a klub együttműködik a környék iskoláival és önkormányzataival is.
Forrás: www.sportandmedia.com