Kirobbanó formában
- Tavasszal három vereségünk van a Debrecen, a Ferencváros és a Videoton ellen, a többi mérkőzésen pedig jöttek az eredmények. Összeállt a csapat, egységesek vagyunk, az elmúlt hetek összekovácsolták a csapatot és ennek köszönhetően jönnek az eredmények - mondta Gábor.

- A te szárnyalásod minek köszönhető, hiszen sokkal eredményesebb vagy, mint tavaly ugyan ilyenkor?
- Nem tudom, bár az tény, hogy Szombathelyen sokkal jobban érzem magam, mint előtte az MTK-ban. Persze ebben az is benne van, hogy jól sikerült a felkészülésem. Remélem a csapat és az én sorozatom is folytatódik szombaton a Pápa ellen.
Forrás: www.sportandmedia.com