Magyar Utánpótlás Sport

Kispera eltökélt a célját illetően

Kispera eltökélt a célját illetően
Horváth Gábor a Vidi védője a szombati, Ferencváros elleni mérkőzést követően -- bár az eredmény miatt kissé csalódott volt -- csillogó szemekkel beszélt arról, hogy a szurkolók milyen fantasztikus hangulatot teremtettek a Sóstói stadionban.

Remek volt látni, hogy amikor kifutottunk a kezdéshez, már szinte teltház fogadott bennünket. Aztán amikor az eredményjelző felőli oldalon elkezdtek záporozni a pénztárszalagok, s a konfetti, szinte beleborzongtam, s arra gondoltam, hogy ezért jó futballistának lenni. Természetesen a csapat többi tagja is hasonlóan volt ezzel, s mindenki különösen odafigyelt a pályán történtekre, de sajnos a helyzeteinket nem sikerült kihasználni, ennek pedig az az eredménye, hogy nem tudtuk megszerezni a három pontot. Természetesen az eredmény nincs befolyással arra, hogy továbbra is megyünk előre és reményeim szerint a bajnokság végéig meg tudjuk őrizni a tabellán elfoglalt helyünket.

Forrás: www.sportandmedia.com