Kornél már berendezkedett
- Nagyon jól éreztem magam Dunaújvárosban, rengeteg barátot szereztem és hagytam ott, de öt év után úgy érzem, eljött az ideje a váltásnak. Az első hét tapasztalata alapján abszolút pozitívak a benyomásaim. Jól érzem magam Veszprémben, a csapattársak elfogadtak, szerencsére sokukat közelebbről is ismerem. Azt kaptam, amire számítottam. Kemény edzéseket tart Mocsai Lajos, amit persze Dunaújvárosban is megszoktam, hiszen Imre Vilmos is Mocsaitól leste el a szakmát. Főként a délelőtti edzések kemények, ott fizikailag eléggé elfáradunk, délután aztán már a labda is előkerül. Ez az időszak másról sem szól, az edzések előtt és után már csak a pihenésre koncentrálunk - mondta Kornél.

- Berendezkedtél már a városban?
- Abszolút. Az elején voltak nehézségeim, például tv-m is csak mostanában lett, de mára rendeződtek a körülmények. Hétvégén a szüleim is meglátogattak, velük beszereztünk mindent, ami még kellett, a takarításban is segítettek, úgyhogy mostanra kijelenthető, hogy fogadóképes vagyok. Már csak a városban kell körülnéznem, mert eddig nemigen térképeztem fel Veszprémet. De majd erre is sort kerítek, hiszen a barátnőm Székesfehérváron kézilabdázik, s mivel naponta találkozunk Fruzsinával, majd együtt elnavigálunk.
- A posztodon elég nagy a konkurencia.
- Ez igaz, de ez egyáltalán nem zavar, nem hinném, hogy ez bénítólag hatna. Bárkivel felveszem a harcot, s ha egy poszton több minőségi játékos is van, akiben ég a bizonyítási vágy, az csak hasznára válhat a csapatnak.
Forrás: www.sportandmeida.com