Magyar Utánpótlás Sport

Kulcsár elnézést kért Yannicktól

Kulcsár elnézést kért Yannicktól
Kulcsár Tamás, a DVSC-TEVA jobb oldali támadója a Levadia Tallin ellen játszotta az első tétmérkőzését a Loki színeiben, s azonnal góllal mutatkozott be a hazai közönség előtt. Ám utólag elmondta, hogy a találat miatt elnézést kért a kapura lövő Yannicktól, hiszen elképzelhető, hogy a labda nélküle is a hálóban landolt volna. Ám Kulcsárnak a másodperc töredéke alatt döntenie kellett a gólvonal előtt, s ő biztosra ment. Egyébként nem volt megelégedve saját magával, mert tudja, hogy többre is képes.

- Mindenki gratulált a bemutatkozásomhoz és az első gólomhoz, de én jól ismerem magamat, így tudom, hogy ennél sokkal többre vagyok képes a pályán. Három hete vagyok a Lokinál, nagyon jól érzem magamat, olyan ez, mintha már fél éve a csapat tagja lennék. Ezért sem volt bennem semmi izgalom, vagy drukk. Hiszen Herczeg András már korábban elmondta, hogy egy félidőt, vagy hatvan percet játszok kezdőként a csapatban. Alapvetően a többiekhez képest három hét lemaradásom van, így a négy edzőmérkőzésen is játszottam, hogy ezt bepótoljam. Ettől függetlenül hiányérzetem van, mert számomra nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy én szerettem volna. Meg kell még szoknom a csapattársakat, s úgy érzem, hogy nem is lesz ezzel probléma, mert nagyon jó, a közösség, számítanak is rám a srácok.


Yannick, a Loki támadója


Ami gólt illeti, a lefújás után elnézést kértem Yannicktól, hiszen a találat az ő érdeme, őt illeti, hiszen a lövés után a labda bement volna a hálóba. Én akkor már sprinteltem a kapu elé, lendületből érkeztem a gólvonal elé, lesről szó sem lehetett, s úgy láttam, hogy nem volt olyan nagyon erős a lövés. Egy pillanat alatt kellett döntenem, s így passzoltam még beljebb a labdát a gólvonal mögé. Aki ismer, az tudja, hogy hajlamos vagyok gólhelyzetben is inkább a társamnak adni a labdát, mással gólt rugatni. A gólt helyett jobban örültem volna, ha jobb teljesítményt nyújtok a pályán, és helyettem más veszi be a kaput. De ettől függetlenül, természetesen nagyon örülök a továbbjutásunknak - mondta Kulcsár Tamás.

Forrás: www.sportandmedia.com