Magyar Utánpótlás Sport

Maximalista

Maximalista
Az MKB Veszprém jobbszélsője Gulyás Péter, aki a csapat egyik mókamestere. A hórihorgas balkezes szélső tavasza nem volt ideális, ugyanis megsérült a sarka. A megpróbáltatásoknak azonban lassan vége, Gulyó már ismét a pályán bizonyíthatja, hogy nem csak eredeti posztján bevethető.

- Vannak ugyan még kisebb fájdalmaim a sarkammal, de ezt már tudom kezelni és meg is szoktam, nem zavar annyira a játékban. Egyelőre az orvosok sem tudják megmondani, hogy mikor leszek tökéletes állapotban, elég érhetetlen dolog ez a sarkammal, abban maradtunk, hogy majd a nyáron újra tüzetesebben megvizsgálnak, és akkor talán kiderül, hogy mi okozza ezt a makacs sérülést.

Marko Vujin sérülése miatt sokáig kifejezett jobbátlövő nélkül játszottatok. Mocsai mester ezt részben úgy hidalta át, hogy néha neked kellett a szélről besegítened, egyszerre voltál sokszor átlövő és szélső is. A kettő azért nem ugyanaz. Hogy érzeted magad az új szerepben?

- Nagyon nehéz feladat, mert teljesen más játékszituációk adódnak, mint a szélen, ahol befejező ember vagyok, olyan, mintha fociban csatár lennék. Nagy kihívás, szeretem ezeket a dolgokat, igyekszem és igyekeztem ennek is megfelelni. De az átlövő nélküli játék már kezdi felemészteni az erőinket, hiszen így nagyon nehéz kézilabdázni, de úgy tudom, hogy Vujin már játszani fog Barcelonában és mindenképpen más lesz vele a játékunk. Még akkor is, ha nem tudja majd végigjátszani esetleg a meccseket.

A bajnokságban minden az elvárások szerint alakult, az elődöntő első meccsét is simán hoztátok a papírformának megfelelően és nem is lehet más a cél, mint a bajnoki cím megvédése. Javíts ki, ha tévednék, de ebben a szezonban a bajnokság jelenti a legkönnyebb feladatot eddig.

- Ez így van. A célunk az, hogy ismét száz százalékos teljesítménnyel nyerjünk bajnoki címet, hiszen a magyar kézilabdázás történetében kétszer egymás után ez még senkinek nem sikerült. Bajnokság, Magyar Kupa, Bajnokok Ligája, mindhárom egyaránt fontos, mindegyikben az élen szeretnénk végezni. A háromból egy már megvan.

Mondhatjuk, hogy a szezon eddigi legnehezebb meccsét épp a kupadöntőben játszottátok a Szeged ellen?

- Igen, mondhatjuk. Egy nagyon jól felkészült Szegeddel találkoztunk és sajnos nem a mi elvárásaink szerint alakult a meccs, idegesebbek voltunk a kelleténél, de végül megszereztük a kupát. Ugyanakkor jó felkészülés volt ez, illetve a válogatottal a Pannon Kupa a Barcelona elleni meccsre.

A BL-ben idáig egyetlen vereséget szenvedtetek, megnyertétek a csoportot és gyakorlatilag megerőltetés nélkül jutottak a legjobb nyolc közé, ahol kaphattatok volna könnyebb ellenfelet is Nagy Laciéknál. Mennyire balsors szerű az, hogy ebben a szakaszban már nem először akadtok össze a világ egyik legjobb csapatával, a Barcelonával?

 

Guylás Péter, a Veszprém szélsője


- A sport már csak ilyen. A legjobb nyolc között nem lehet úgy válogatni, ahogy szeretne az ember. Kaptunk egy nehéz feladatot, de pozitívan állunk a dologhoz és megpróbálunk a Barcelonán túljutni. Mindenkinek egy a célja, hogy idén végre Bajnokok Ligáját nyerjen a Veszprém és ezért minden áldozatot meg is hozunk úgy a magánéletben, mint bármely más területen. Az a legfontosabb, hogy a Final Four-ig eljussunk, ott négy egyforma képességű csapat lesz és ott már a szívünk visz majd minket előre. Ehhez le kell gyűrnünk a Barcelonát és ezt nem tartom nehezebb feladatnak, mint mondjuk a Csehovszki Medvegyit, amelyet nem sorolnak annyira előre, mint a Barcát. 50-50 % az esélye a két csapatnak.

Mi dönthet Nagy Laciék ellen? A kispadok hossza, a kapusteljesítmények, esetleg a taktika?

- Ez komplex dolog, de például a kispadok hossza sok mindent befolyásolhat. 22-en vannak a keretben, rengeteg a jó játékosuk, de nekik is van gyenge pontjuk. Ezekre koncentrálunk, alaposan kielemezzük őket, úgy gondolom, hogy az első, kinti meccsen nagyon sok minden el fog dőlni a továbbjutás szempontjából, mert szerintem a Veszprém Arénában egyetlen európai csapat sem tudna győzni. Ha kint egy jó eredményt el tudnánk érni, az bíztató lenne a visszavágóra nézve.

Mi számít jó eredménynek? Ha azt mondom, hogy két góllal kikaptok, az még belefér?

- Mi nem gondolkodunk vereségben, mert aki így tesz, az már magában el is döntötte a továbbjutás kérdését. Ez negatív megközelítés, hogy belefér a kis gólkülönbségű vereség, én csalódott lennék, ha kikapnánk. Győzni megyünk Barcelonába, de ha nem így alakulna, akkor sincs semmi, mert van még egy visszavágó.

Hihetetlen terhelést kaptatok az utóbbi időben: bajnokság, rájátszás, Magyar Kupa elődöntő, döntő, BL nyolcaddöntő, ráadásul többen is szerepeltetek a válogatottal a Pannon Kupán. Hogy bírjátok mentálisan és fizikálisan ezt a sorozatterhelést?

- Mentálisan nagyon erősek vagyunk, amit köszönhetünk többek között a szerb mentalitásnak, ami mindenkire átragadt. Az ő hozzáállásuk és mentalitásuk nagyon jót tesz szerintem az egész magyar kézilabdának. Mocsai tanár úrral nagyon sokat és hatékonyan edzünk, ezáltal semmiféle fizikális problémánk nincs, ráadásul ő odafigyel arra is, hogy megfelelő idő jusson a regenerálódásra is. Megfelelő alapokkal rendelkezünk, ezért azt gondolom, hogy jól bírjuk az extra terhelést is.

Milyen terveid vannak a jövőt illetően?

 

veszprem_idokeres_66_20100423152025_235.jpg


- Nekem is, mint a csapat nagy részének 2011-ig szól a szerződésem Veszprémben, de még nem nagyon tudok nyilatkozni a jövőről. A klubtól még nem kerestek meg a hosszabbítással kapcsolatban és külföldről sincs ajánlatom. De egyelőre nem is foglalkoztat, ugyanis az idei céljaink mindennél fontosabbak. Ha ezek meglesznek, akkor ráérek még a jövőmmel törődni.

Forrás: www.sportandmedia.com