Megérdemeltük a győzelmet
- A sérülésem miatt inkább csak az első félidőről tudok beszélni, ami küzdelmes volt, játékról igazán nem lehet beszélni. De most a csapat megmutatta, hogy ilyen szempontból is igazi csapat benyomását kelti a pályán. Nagyon jó volt az egységünk, ennek is köszönhetjük azt, hogy megfordítottuk a mérkőzés állását. Úgy gondolom, hogy az összkép alapján azért megérdemelten győztünk. A sérülésem? Egy szerencsétlen mozdulat következménye, amikor egy kirúgás után ketten-hárman is felugrottunk a labdáért, és Elek Ákos ráesett a térdemre, a stoplijával végig húzta a lábam, de ez annyira nem komoly. Ezért is gondolom úgy, hogy a Fradi ellen egészséges leszek és pályára léphetek. Hiszen játszani szeretnék. Mert ugyan most még hét pont az előnyünk a Debrecen előtt, de csak saját magunkkal foglalkozunk, azzal, hogy hétről hétre hozzuk a meccseket. Mert ha ezt megvalósítjuk, akkor igazából mindegy, hogy a Loki mit játszik. Nekünk senki másra, csak magunkra kell figyelnünk - mondta határozottan Polonkai Attila.
Forrás: www.sportandmedia.com