Magyar Utánpótlás Sport

Megpróbálják legyűrni a Győrt is

Megpróbálják legyűrni a Győrt is
Az NB I-es női kézilabda-bajnokság döntőjébe jutott DVSC-Korvex csapatának, a Vác elleni hétfői győztes találkozón az egyik legjobbja, a kapus Kiss Éva volt. Aki pár hete még azon gondolkodott, hogy szerződésének a lejártával távozik a klubtól. Aztán meggondolta magát, újabb egy évet hosszabbított, és most, hogy a Loki döntőbe jutott, nem bánta meg, hogy Debrecenben marad.


Kiss Éva, a DVSC-Korvex kapusa


- Ezek után, hogy a Vác legyőzésével döntőbe jutottunk, nem bántam meg a hosszabbítást. Nagyon jó mérkőzésen vagyunk túl, de igazság szerint én azért találok benne hibákat. Hiszen az első félidőben a jó védekezésünk dominált, ezt mutatja a kevés bekapott gól, míg a szünet utáni folytatásban a támadásunk volt nagyon jó. Ami a saját teljesítményemet illeti, az első félidőt jónak éreztem, de a második elején és a vége felé voltak egy kis hullámvölgyek, de ezek melyik mérkőzésen nem fordulnak elő? Alaposan felkészültünk a Vácból, a csapat is, de én külön is, főleg a lövő játékosaikról videóztam sokat. Most, hogy döntőbe jutottunk, nagyon boldog az egész csapat. Fárasztó hét volt mögöttünk, s az is ritkán fordul elő, hogy hétfőn este lépünk pályára. Volt időn felkészülni, hiszen csapattársam, Triffa Ági sérülése miatt hamar kiderült, hogy vélhetően én védek majd a Vác ellen, s ez így is történt. Nagyon kellett koncentrálnunk a meccsen, hogy teljesítsük a célt, ami sikerült is. Még az a jó, hogy miután nem lesz harmadik meccs a Váccal, így kapunk egy hosszú hétvégét. Aztán elkezdjük a felkészülést a Győr elleni döntőre. Ők az esélyesek, de megpróbáljuk legyűrni őket - mondta Kiss Éva.

Forrás: www.sportandmedia.com