Magyar Utánpótlás Sport

Mint egy falat kenyér

Mint egy falat kenyér
A Nyíregyháza elleni elhalasztott meccset pótolta kedden a Debrecen, amelynek a Fradi elleni botlása után úgy kellett a három pont, mint egy falat kenyér.
Ennek ellenére, a kiesés elől menekülő hazaiak igencsak nagy zavarokat okoztak a Loki védelmében az első negyedórában, de gólt nem sikerült elérniük. Ezután felébredt a bajnok, amely veszélyes támadásokat vezetett és nagy nyomás alatt tartotta a Szpari kapuját. A hazaiak egy ideig állták a sarat, de a 41-ik percben kapituláltak, amikor Czvitkovics szögletét Mijadinoszki belsőzte a hálóba. 1-0-ás Loki vezetésnél cseréltek térfelet a csapatok.

Adamo Coulibaly, a Loki francia csatára



Fordulás után 10 perc alatt eldöntötte a meccset a hajdúsági gárda. Ugyan Szakály még kihagyott egy óriási ziccert, de az 55-ik percben Feczesin értékesített egy parádés kiugratást. Két perc múlva a hazaiak kapusa a 16-oson kívül rosszul találta el a labdát, amelyet Coulibaly állítgatás nélkül, kapásból küldött az üres kapuba, 0-3. A Nyíregyháza ugyan lőtt még egy les gólt és próbálkozott becsülettel a szépítés megszerzéséért, de ez nem sikerült, így a Debrecen teljesen megérdemelten gyűjtötte be a három pontot. A Loki hátrány ezzel a sikerrel négy pontra olvadt az éllovas Videoton mögött.


Forrás: www.sportandmedia.com