Magyar Utánpótlás Sport

Nagy nem játszik Mariborban

Nagy nem játszik Mariborban
Bár már kőkeményen edzett, múlt szombaton az Újpest ellen már játszott is Nagy Dani, a Videoton FC futballistája, a remélt pályára lépése mégis elmarad csütörtökön, a Maribor elleni Európa Liga-selejtező visszavágón, mert a korábbi sérüléséből még nem épült fel teljesen, így nem akar kockáztatni.


Nagy Dániel, a Videoton szélsője


- Úgy vélem, hogy a gyógyulásomat illetően nagyon jól állok, de csütörtökön mégsem lépek pályára, s ezt a keddi edzés után meg is beszéltem Mezey György vezetőedzővel. Ugyanis nem vagyok még tökéletes állapotban, s ezt abból is érzem, hogy mozgás közben szúnyogcsípés szerű hirtelen fájdalmat érzek egy pillanatra. Ez pedig az előszobája lehet egy újabb sérülésnek. Úgy vélem, kell még pár nap, hogy egy komplex erősítő programmal tökéletes állapotba kerüljek. Nagyon sajnálom, hogy a Maribor ellen a visszavágón sem állhatok a csapat rendelkezésére, hiszen az edzéseken gyakorolt taktikából azt éreztem, hogy Gyuri bácsi mintha számítana a játékomra. Ám az izmaim állapota miatt nem merek kockáztatni, de Gyuri bácsi is azt mondta, hogy most legyek türelmes. Így aztán ezúttal is a lelátóról szurkolok majd a csapatnak a győzelem, vagy a továbbjutást jelentő döntetlen elérésében - mondta Nagy Dani.

Forrás: www.sportandmedia.com