Magyar Utánpótlás Sport

NB I: tavaszi folytatás

NB I: tavaszi folytatás
Csütörtökön eldőlt, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az NB I-es labdarúgó bajnokság hétvégi 17. fordulóját a rendező klubok pályájának az állapota miatt 2011 februárjára halasztotta. Az éllovas Videoton FC csapatkapitánya, Farkas Balázs nem örül, de elfogadja a döntést.

- Gondolom, az illetékesek nálam sokkal jobban tudják, hogy milyen a pályák állapota. Ám az a véleményem, hogy ragaszkodni kellett volna a nyár elején elfogadott versenykiíráshoz, azt be kellett volna tartatni. Ugyanakkor azt is leszögezem, hogy a játék feltételeit kell megteremteni, hiszen amíg nem állnak rendelkezésre megfelelő pályák, addig nincs miről beszélni. Viszont aki pályaválasztó, annak kötelessége mindent megtenni a játék érdekében. Ám ha tényleg olyan irreálisak a körülmények, akkor nincs mit tenni. Az pedig nem jelent újdonságot, hogy mi, a Videoton FC szerettünk volna játszani, hiszen a versenykiírás szerint készültünk, sőt, a klubunk felajánlotta segítségét a Vasasnak az angyalföldi pálya rendbetételére. Megjegyzem, azért az nyáron is tudott volt, hogy decemberben nem plusz húsz fok körüli lesz az időjárás. De az sem lesz meglepetés, ha március előtt sem léphetünk majd pályára. Ebből kiindulva kérdem én: kinek jó, hogy három hónapig tart majd a holtszezon? - fejezte ki véleményét Farkas Balázs.

Forrás: www.sportandmedia.com