Oross nem aggódik
- Ne haragudj Marci, de ezt a két jelenetsort én éppen fordítva képzelném, azaz Nagy Gábor megy el a szélen és passzol középre, ahol te pedig érkezel és továbbítasz a kapuba...
- Ez most így alakult, de azt gondolom, hogy teljesen mindegy, hogy ki mivel vette ki a részét a győzelemből, a legfontosabb, hogy megvan a három pont - felelte Oross Márton.
- A Diósgyőr ellen hogy' készültök?
- Szeretnénk mindenképpen megőrizni ezt a jó és gólerős formát, de jó lenne kevesebb gólt kapni, mert ebben sokat romlottunk tavaly óta. Éppen most beszélgettünk róla, hogy az előző szezonban ugyanekkor mindössze 25 bekapott gólnál jártunk, most meg negyvenkettőnél. Szeretnénk a hetedik helyre odaérni, a Kaposvárt és a Ferencvárost beelőzni.

- Gondoltad volna, hogy a hetedik helyről beszélgetünk az első öt mérkőzés után?
- Igen, mert tudtuk, hogy nagyon nehéz meccsek várnak ránk, és abból a kemény sorozatból 4 ponttal jöttünk. Ráadásul a folytatásban még kettőt otthagytunk Győrben. Most már nem féltem a csapatot, úgy gondolom, jó úton járunk.
Forrás: www.sportandmedia.com