Magyar Utánpótlás Sport

Reális az esély

Reális az esély
A Haladás játékosai múlt héten hatalmas segítséget kaptak a Borsodi teremlabdarúgó-bajnokság szombathelyi selejtezőjében, lelkes szurkolóik a győzelembe hajszolták a csapatot. Ilyen jellegű támogatásra Rózsáék nem igen számíthatnak a debreceni fináléban vasárnap, sőt.

- Nem zavar az sem, ha ellenünk szurkolnak, csak legyen jó a hangulat – kezdte Rózsa Dániel, a Haladás hálóőre. – Persze titkon reménykedem benne, hogy néhány fanatikus azért elkísér minket az ország másik felébe is. A csapatban szinte mindenki kispályázik a téli szünetek alkalmával, s hogy feltaláljuk magunkat a 30x45-ös pályán is, úgy gondolom, több megoldásunkon is látszott a szombathelyi selejtező során. Én személy szerint imádok kispályázni, szóval nagyon örülök neki, hogy öt év után ismét van lehetőség a teremfutballra.

- Reálisan nézve van esélyetek a végső győzelemre?

- Úgy érzem, hogy van.

Forrás: www.sportandmedia.com