Rezes László és a klubváltás
- Semmit sem tudok erről a kölcsönadásról, én magam nem olvastam a lapot, az egyik barátom hívott fel a hírrel, miszerint a Szolnok szeretne kölcsön venni, legalábbis felmerült a nevem. Többen meg is kérdezték tőlem, hogy mi igaz ebből? Nem akarom leírni a Szolnokot, s nem a nagyképűség mondatja velem, de nem az a célom, hogy egy kiesőjelölt csapatban focizzak. Ugyanakkor még én sem tudom, hogy számomra mi lenne a jó. Ezt mindenképpen meg kell beszélni a vezetőkkel. Akik nyilván szólnak majd, hogy volt e megkeresés másik csapattól irántam. Két éve igen, akkor az Újpest hívott, ám végül semmi sem lett a dologból. Most türelemmel várok, ha lesz valami, akkor úgyis tájékoztatnak - mondta Rezes László.
Forrás: www.sportandmedia.com