Magyar Utánpótlás Sport

Rósa lett a csapatkapitány

Rósa lett a csapatkapitány

A Ferencváros labdarúgócsapatánál a Paks elleni bajnoki idénynyitó előtt megválasztották a csapatkapitányt és a helyetteseket. A zöld-fehéreknél a játékoskeret tartott szavazást, illetve Prukner László szakmai igazgató is jelölhetett ki két embert. A végeredmény alapján Rósa Dénes került ki győztesen, így a paksiak ellen már ő vezette ki a csapatot a pályára. Rósa csapatkapitány helyettesei sorrendben: Djordje Tutorics, Csizmadia Csaba és Dragóner Attila.

- Dolgozik most benned plusz motiváció, hogy kapitány lettél? A Paks ellen úgy tűnt, hogy bizonyítani akarsz a közönségnek, odacsúsztál, odasprinteltél minden labdáért.

- Nem a közönségnek, inkább magamnak akarok bizonyítani. Voltam már a Ferencváros csapatkapitány korábban is. Ez nagy felelősség. A csapat választott meg, képviselnem kell az érdekeit a pályán és azon kívül is.



Forrás: www.sportandmedia.com