Magyar Utánpótlás Sport

Sima ügy

Sima ügy
Az első meccshez hasonlóan Dunaújvárosban is szünet után kerekedett ellenfele fölé a Veszprém a férfi kézilabda NB I elődöntőjének második mérkőzésén, és magabiztos sikerével bejutott a bajnoki döntőbe, ahol - a papírformának megfelelően - a Szegeddel találkozik majd.

A Dunaferr kezdett jobban, a vendégek pedig leginkább az Iváncsik-testvérek góljainak köszönhetően próbáltak lépést tartani az újvárosiakkal. Iváncsik Tamás tehát jó játékkal tért vissza kézsérüléséből, Gergő pedig a mezőny egyik legjobbjának bizonyult 11 találatával, de ismét lehetőséget kapott Mocsai Lajostól az ex-dunaújvárosi Marko Vujin is. A bajnoki címvédő Veszprém az első félidő közepén kiegyenlített, szünet előtt pedig kettővel ellépett jól küzdő ellenfelétől. A második játékrészben már kevésbé volt energikus a Dunaferr játéka, a vendégcsapat azonban belelendült, és néhány perc alatt tetemes előnyt dolgozott ki. Az utolsó negyedóra már edzőmeccs-jellegű volt, a Barcelona elleni BL-negyeddöntő visszavágóra készülő Veszprém több taktikai variációt is kipróbálhatott. Győzelmével Mocsai Lajos csapata bejutott a bajnoki döntőbe, ahol a Szeged lesz az ellenfele, míg az újvárosiak a Tatabányával játszhatnak a bronzéremért.

Budapest Bank Liga-elődöntő, 2. mérkőzés:
DUNAFERR-VESZPRÉM 27-34 (14-16)

VESZPRÉM: Fazekas 1 (kapus), Iváncsik T. 1, Sulic 2, Lapcsevics 2, Lusnyikov, Terzic 1, Iváncsik G. 11 (3), Vujin 2, Vilovszki 3, Sesum 1, Pérez 1, Gulyás 5, Eklemovics 4. Edző: Mocsai Lajos.


Forrás: www.sportandmedia.com