Magyar Utánpótlás Sport

Siófoki siker

Siófoki siker
Nagyon fontos két pontot szerzett a Ferencváros női kézilabda-csapata, amely két góllal győzött a Siófok otthonában.
Jól kezdett és el is húzott két góllal a Fradi, de csak időleges lehetett a fővárosiak öröme, ugyanis nem sokára döntetlent mutatott az eredményjelző. Innentől kezdve viszont végig uralta az első játékrészt a zöld-fehér csapat, amely már négy góllal is vezetett. Ekkor Kenyeres, Emberovics és Szucsánszki voltak a vezérek és már úgy nézett ki, hogy felőrli ellenfelét a vendégcsapat, azonban a Siófok remek hajrát vágott ki és feljött a szünetre egy gólra. Fordulás után sokkal kiegyenlítettebb lett a játék, felváltva estek a gólok és fej-fej mellett haladtak a csapatok. A félidő fele után meglépett két góllal a hazai gárda, de Dajka megrázta magát, valamint Pastrovics is feljavult a kapuban. A Fradi fordított és végül megnyerte az izgalmas találkozót, amellyel megerősítette ötödik helyét a rájátszásban.


Forrás: www.sportandmedia.com