Újra Fehérváron
- Nagyon sokat köszönhetek a Videotonnak, pályafutásom eddigi legmeghatározóbb időszakát töltöttem Székesfehérváron, hiszen itt lettem élvonalbeli játékos és innen hívtak be a válogatottba is. 2004 nyarán igazoltam a Vidihez, ahol két és fél évet töltöttem, és nagyon jól éreztem magam. Ez alatt az idő alatt két edző keze alatt dolgoztam, Csertői Auréllal, - akit azóta is nagyon tisztelek és szeretek és pályafutásom legjobb edzőjének tartok - és két hónapot Marijan Vlakkal. Az első szezonban a kiesést akartuk elkerülni, mivel anyagi gondok voltak a klubnál, ehhez képest a középmezőnyben végeztünk. A rákövetkező évben viszont végig versenyben voltunk a bajnoki címért, végül bronzérmet szereztünk, ami nagy dolognak számított az elmúlt időszakhoz képest. Ráadásul abban az évben történelmet írtunk, hiszen megnyertük a Magyar Kupát. Csak jót tudok mondani arról az időszakról, külön köszönettel tartozom a klubnak és mindenkinek, aki akkor segítette a pályafutásomat. Számomra különös lesz a mostani mérkőzés, hiszen amióta eligazoltam Fehérvárról, még barátságos meccsen sem léptem pályára a Videoton ellen, vagyis most játszom majd először ellenfélként egykori csapatom ellen. Izgalom nincs bennem, viszont a szokásosnál nagyobb, egészséges drukk, az igen. Részemről nincs presztízs jellege a dolognak, jó lesz visszatérni Fehérvárra, de ugyanúgy fogok hozzáállni a mérkőzéshez, mintha bárki mással játszanánk.

- Az őszi szezonban - amikor te még nem játszottál a Fradiban - 2-2-es döntetlent játszott egykori és jelenlegi csapatod, úgy, hogy a Videoton vezetett és a Fradinak kellett kapaszkodnia. Egy döntetlen a Ferencvárosnak, most bravúr lenne a bajnoki címre törő Vidi otthonában.
- Én ezzel nem értek egyet. Persze a kívülállók mostanában lebecsülik a Fradit, de a döntetlennel nem lennék elégedett, mindenképpen győzni akarunk. A Zalaegerszeg ellen is simán nyerhettünk volna, ha nincsenek a külső körülmények, a Vidi erejéből is csak döntetlenre futotta a ZTE ellen, egyszóval bárki ellen van esélyünk, még a bajnokesélyes otthonában is. Nem a Real Madridhoz utazunk, hanem a Videotonhoz, amely nagyon jó csapat, de nem verhetetlen. Nagyon jól erősített a Vidi, nagyon felkészült és nagyon egységes gárda, amely támadó szellemben futballozik, de ez nekünk csak jó, hiszen sokkal könnyebb olyan csapat ellen játszani, amely felvállalja a nyílt játékot, mint egy olyan ellen, amely jobbára csak védekezik. Nagyon lüktető és izgalmas meccset fogunk szerintem játszani, amelyet háromesélyesnek tartok, annak ellenére is, hogy sokan a hazaiakat tartják favoritnak.
Forrás: www.sportandmedia.com