Magyar Utánpótlás Sport

Változások

Változások
Miközben az MKB Veszprém a Barcelona elleni BL-negyeddöntőre készül, egyre több találgatás lát napvilágot azzal kapcsolatban, hogy milyen változások lesznek a nyáron a csapat keretében. A rekordbajnok már bejelentette Laluska és Császár leigazolását, a várható további változásokról pedig Magyarády Péter, a klub gazdasági és operatív elnöke beszélt. Több fórumon is szóba került például a még a következő szezonra is érvényes szerződéssel bíró Nikola Eklemovics, vagy éppen Milan Mirkovics távozása.

- Nagy jövés-menés nem várható. A jelenlegi csapat annyira együtt van, olyan egységet képvisel, amit hiba lenne megbontani. Eklemovics 2011-ig a Veszprémé, és egy szerződés soha nem szól úgy, hogy a játékos egyszer csak kiszáll belőle, az egyesületnek pedig nincsenek eladási szándékai.

Mocsai Lajos a válogatott szakmai igazgatójává történt kinevezése után többször is hangsúlyozta, hogy veszprémi centrummal képzeli el a nemzeti csapat felkészülését, képzését. Mindez jelentheti-e azt, hogy az eredményesség, mint első számú prioritás mellett az is megfogalmazódik Veszprémben, hogy minél több magyar válogatott játékos szerepeljen a klubban?

- Folyamatban van egy tárgyalássorozat a szövetség és a Veszprém között, ami alapján a magyar-szlovén vb-selejtezőmérkőzést valószínűleg nálunk rendezik. Ez a törekvés valóban összhangban állhat azzal, hogy egy picit magyarosítunk, fölerősödhet az a rendszer, hogyha két játékos közül választhatunk, akkor inkább a magyar mellett döntünk, ha azonos tudású kézilabdázók kerülnek szóba hasonló anyagi feltételek mellett.

Milyen változás várható még? Úgy hírlik, Ivan Lapcsevics a szezon végén abbahagyja a játékot.

- Ivan mindig egy évre hosszabbít, az adott szezon végén eldönti, hogy akar e még egy évet kézilabdázni. Sajátságos gondolkodású ember, mi azonban ezt akceptáljuk. Szeretnénk, ha folytatná a játékot, de erről csak a későbbiekben hozza meg a döntést. Ami a további terveinket illeti, elsősorban nem a következő szezonban, hanem 2-3 éves távlatban gondolkodunk. A lejáró szerződésű játékosok többségével már megállapodtunk, ez is alátámasztja azt, hogy nyáron nem lesz átjáróház a Veszprém öltözője.

Forrás: www.sportandmedia.com