Sporthírek

35 éve Tisza Túra

35 éve Tisza Túra
1967 július 19-én indul el az első Tisza Túra, akkor még Tiszalökről. A szervezőknek sejtelmük sem volt arról, hogy történelmet írnak: azóta, azaz 35 éve minden évben megszervezik az időközben nemzetközivé váló Tisza Túrát. Az idei Túra július 23-án, a kárpát-aljai Bustyaházáról indul.
Sem Dr. Egri Kiss Tibor, sem Kiss Gyula nem gondolta 35 évvel ezelőtt, hogy az akkor elsőként megszervezett Tisza Túra a régió és az ország egyedülálló turisztikai hagyományává válik. Az egyetlen olyan esemény ugyanis, amelyet 35 éve kivétel nélkül minden évben megrendeztek. Az eltellt idő alatt több mint 10500 evező fordult meg a túrákon, a külföldiek száma pedig - merthogy nemzetközi túráról van szó - 1231 volt. A Túra mindig vonzotta a természet és a víz szerelmeseit, olyannyira, hogy még életre szóló elkötelezettségek is születtek. Az idei Tisza Túra július 23-án landol a kárpát-aljai Bustyaházáról. Az előtúrára hétfőig lehet még jelentkezni a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Természetbarát Szövetség nyíregyházi telefonszámain. Mivel a Túra a Felső-Tisza zubogós részén indul, nem árt az evezős gyakorlat azoknak, akik az elejétől részt kívánnak venni. A Túra négy szakaszból áll, bekapcsolódni bármely szakaszban lehet. Ahogy a rendezők mondják: kötöttség semmi, mindenki a saját tempójában evezhet, akkor indul és érkezik, amikor csak akar - A XXXV. Nemzetközi Tisza Túra is éppúgy a szabadság túrája, ahogy az összes megelőző.