Sporthírek

A 18. Bécs-Pozsony-Budapest előtt - Sport

A 18. Bécs-Pozsony-Budapest előtt - Sport
Sport - Világbajnokok a mezőnyben
Szeptember 30-ig még lehet nevezni a Samsung Szupermaratonra (Bécs-Pozsony-Budapest).

Az ötnapos sportesemény pozsonyi sajtótájékoztatóján a szervezők hangsúlyozták: a verseny célja, hogy erősítse a nemzetközi, ezen belül a három Európai Uniós tagország kapcsolatait, népszerűsítse az egészséges életmódot, a sportot, a futást, bemutassa, megismertesse Ausztriát, Szlovákiát és Magyarországot. Nagy Sándor főszervező kiemelte, hogy az október 19-én Bécsből rajtoló szupermaraton elsősorban a nemzetek közötti összefogásáról szól. A főszervező hozzátette: a korábbi évekhez hasonlóan idén is több élsportoló vesz részt a futásban. Így többek között Balogh Gábor öttusázó világbajnokunk és Vajda Attila kajakos vb-aranyérmesünk biztos, hogy rajthoz áll. A verseny nagy múltra tekint vissza, hiszen az idei maraton lesz 18., igaz Pozsony csak tavaly csatlakozott először Bécshez és Budapesthez.     

A 18. Bécs-Pozsony-Budapest előtt - Sport

Rajt, 18. Bécs-Pozsony-Budapest

A Samsung Szupermaraton útvonala és szakaszfelosztása:

1. nap (október 19.): Bécs-Pozsony                   kb.   94 km

2. nap (október 20.): Pozsony-Győr                   kb.   84 km

3. nap (október 21.): Győr-Tata                         kb.   61 km

4. nap (október 22.): Tata-Budakeszi                 kb.   60 km

5. nap: (október 23.) Budakeszi-Budapest        félmaraton

A 18. Bécs-Pozsony-Budapest előtt - Sport

Balogh Gábor

Fotók: www.szupermarathon.hu

Mobilpress - MCOnet

A 18. Bécs-Pozsony-Budapest előtt - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz/

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz/; www.mconet.hu/