A beismerések éve - Sport
Egy újabb évvel lettünk öregebbek! Hányszor, de hányszor mondtuk már szilveszter éjszakáján az előbbi mondatot, amikor a pezsgőnket kortyolgattuk barátaink vagy családtagjaink társaságában, búcsúztatván az óévet?
Hányszor reménykedtünk abban, hogy talán a következő esztendő szerencsésebb lesz annál, amit éppenséggel a december végi mulatásággal elhagyunk? Sokszor, s ez különösképpen igaz a magyar futballkedvelő emberre!
Külföldön azt mondják, hogy a magyar egy pesszimista nemzet. Sajnos azt kell mondanunk, hogy a külső szemlélőnek igaza van, ugyanis ha megnézzük a magyar történelem sorsfordító eseményeit, akkor láthatjuk - világháborúk alakulása, forradalmak, stb. -, hogy minden helyzetben a rosszabbik megoldást választották államférfijaink, s ezzel újabb csapást mértek hazánk felemelkedési esélyeire. De miért nem lehet negatív szemléletű az a társadalom, mely évek múltán sem veszített abból a lelkesedésből és szeretetből, amit a foci iránt táplál, és mindezekből egy cseppnyi viszonzást sem tudhat magáénak? Kereken húsz évvel ezelőtt lépett pályára a magyar válogatott felnőtt világversenyen, nevezetesen az 1986-os mexikói világbajnokságon. Húsz év alatt felnőtt egy újabb generáció, de ennyi idő sem volt elegendő arra, hogy rendezzük a sorainkat. Hát lehet így boldog egy futballszerelmes Magyarországon? Nem! Egyszerűen hihetetlen, ami itt történik, és ezt szebben és választékosabban már egy újságíró sem tudja megfogalmazni, pedig tőlünk mindig azt várják, hogy a rosszat is eladható formában adjuk elő. Pedig higgyék el, sokszor ehhez már bravúr kell! Ugyanis az olvasót nem lehet becsapni, ő is pontosan látja, hogy mi zajlik a színfalak mögött, vagy legalábbis sejti, s ezek a legendák, melyek szurkolói körben terjednek, sajnos sokszor igaznak bizonyulnak.
Ez van, a múlton már nem lehet változtatni, mindig előre szabad tekinteni, így teszünk tehát most is, amikor arra keressük a választ, hogy milyen esélyei lehetnek a magyar labdarúgásnak a közeljövőben. Ám új fejezetet az életben csak akkor lehet nyitni, ha a régit lezárjuk, és kisebbfajta számvetést készítünk arról, amit a hátunk mögött hagyunk. Bizonyára egyetértés van abban a tekintetben az emberek között, hogy viharos év áll mögöttünk. 2006-ban választásokat tartottak Magyarországon, tüntetni kezdett az ország - a politikának még lesz szerepe -, elfogyasztottunk két szövetségi kapitányt - Bozsik Péter és Várhidi Péter -, klubcsapataink nem érték meg a nemzetközi kupákban az őszi fordulókat - a Debrecen Macedóniában, az Újpest Lichtensteinben (!) kapitulált -, botrányos keretek között választották az MLSZ elnökét és elnökségét, és története során először volt kénytelen a másodosztályban indulni a Ferencváros. És a legjobb: a magyar válogatott Máltán szenvedett 2-1-es vereséget Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Ha nem követte figyelemmel az eseményeket az ember 2006-ban, akkor, ha olvassa ezt a cikket, bizonyára nem hisz a szemének, s azt hiszi, hogy egy XX. századbeli utópista regény bevezetőjét böngészi át. Pedig nem, 2006 krónikája abban a pár sorban ott szerepel!
Egy mezei szurkoló nem tehet mást, mint minden nap a sportnapilap átlapozásával indít, s az aktuális hírek elolvasása után jól kibosszankodja magát, hiszen nem mehet oda senkihez, hogy megmondja a magáét, hiszen tudja, hogy úgy sem lenne foganatja. Pedig tudja - ez a nemzet igenis tisztában van a hazugság fogalmával -, hogy becsapják. Tudja, hogy nem a játékról szól már ez az egész, hanem önös egyéni érdekek irányítják a magyar labdarúgást és annak mindenkori regnáló vezetőségét. Lehetett bárki a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az elmúlt húsz évben, soha nem tudott megtisztulást hozni ebbe a sportágba. Néhány tíz, na jó, legyen száz ember üzleti érdeke, több mint két évtizede tönkreteszi tízmillió magyar ember szórakozását. Ha 2006-ra politikai értelemben azt mondtuk, hogy a megtisztulás és a beismerések éve volt - Gyurcsány Ferenc balatonösződi beszéde -, akkor a 2007-es esztendőre, a magyar labdarúgás szemszögéből használjuk ugyanezt a jelzőt, s mindenki, aki ide juttatta ezt a sportágat, és érez magában kellő bátorságot, mormolja el magában a következő néhány mondatot:
"Nyilvánvalóan végighazudtuk az elmúlt húsz évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk és teszünk, az nem igaz. Hazudtunk reggel, éjjel és este. Európában ilyen böszmeséget ország nem csinált, amit mi csináltunk!" - s a cifrább részeket nem is említettük...
Remélhetőleg sikerült érzékeltetni, hogy megtisztulás, és szebb esztendő beismerés nélkül nem valósítható meg. Addig, míg a futballvezérek nem látják be, hogy más szemléletre van szükség, hogy feljebb jusson Magyarország legkedveltebb sportága - hiszen ezen van a hangsúly, és ezért szomorú ez a nemzet -, addig annyi pezsgőt ihat szilveszterkor a boldog újév reményében, amennyi csak jólesik neki, ám abban az esetben a reménykedést másnap fejfájás váltja fel, olyan, amilyen a szurkolót immár huszonegyedik éve gyötri...
Hogy írásunkat ne a magyarok hírnevéhez "méltóképp" zárjuk, némi pozitívumot is "rakjunk" a mondatsorba! Talán most a reménysugár látszódófélben van, Várhidi Péter olyan fiataloknak kíván lehetőséget biztosítani a válogatottban, akik eddigi játékuk és látszólagos tehetségük alapján képesek lehetnek kiszolgálni ezt a csalódott, ám sikerek után vágyakozó közönséget, és méltó utódai lehetnek a korábbi legendás generációknak. No, erre igyunk! Boldog Új Évet!
(Forrás: www.sportforum.hu)
A beismerések éve - Sport - Mondja el véleményét!
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu
Hányszor reménykedtünk abban, hogy talán a következő esztendő szerencsésebb lesz annál, amit éppenséggel a december végi mulatásággal elhagyunk? Sokszor, s ez különösképpen igaz a magyar futballkedvelő emberre!
Külföldön azt mondják, hogy a magyar egy pesszimista nemzet. Sajnos azt kell mondanunk, hogy a külső szemlélőnek igaza van, ugyanis ha megnézzük a magyar történelem sorsfordító eseményeit, akkor láthatjuk - világháborúk alakulása, forradalmak, stb. -, hogy minden helyzetben a rosszabbik megoldást választották államférfijaink, s ezzel újabb csapást mértek hazánk felemelkedési esélyeire. De miért nem lehet negatív szemléletű az a társadalom, mely évek múltán sem veszített abból a lelkesedésből és szeretetből, amit a foci iránt táplál, és mindezekből egy cseppnyi viszonzást sem tudhat magáénak? Kereken húsz évvel ezelőtt lépett pályára a magyar válogatott felnőtt világversenyen, nevezetesen az 1986-os mexikói világbajnokságon. Húsz év alatt felnőtt egy újabb generáció, de ennyi idő sem volt elegendő arra, hogy rendezzük a sorainkat. Hát lehet így boldog egy futballszerelmes Magyarországon? Nem! Egyszerűen hihetetlen, ami itt történik, és ezt szebben és választékosabban már egy újságíró sem tudja megfogalmazni, pedig tőlünk mindig azt várják, hogy a rosszat is eladható formában adjuk elő. Pedig higgyék el, sokszor ehhez már bravúr kell! Ugyanis az olvasót nem lehet becsapni, ő is pontosan látja, hogy mi zajlik a színfalak mögött, vagy legalábbis sejti, s ezek a legendák, melyek szurkolói körben terjednek, sajnos sokszor igaznak bizonyulnak.
Ez van, a múlton már nem lehet változtatni, mindig előre szabad tekinteni, így teszünk tehát most is, amikor arra keressük a választ, hogy milyen esélyei lehetnek a magyar labdarúgásnak a közeljövőben. Ám új fejezetet az életben csak akkor lehet nyitni, ha a régit lezárjuk, és kisebbfajta számvetést készítünk arról, amit a hátunk mögött hagyunk. Bizonyára egyetértés van abban a tekintetben az emberek között, hogy viharos év áll mögöttünk. 2006-ban választásokat tartottak Magyarországon, tüntetni kezdett az ország - a politikának még lesz szerepe -, elfogyasztottunk két szövetségi kapitányt - Bozsik Péter és Várhidi Péter -, klubcsapataink nem érték meg a nemzetközi kupákban az őszi fordulókat - a Debrecen Macedóniában, az Újpest Lichtensteinben (!) kapitulált -, botrányos keretek között választották az MLSZ elnökét és elnökségét, és története során először volt kénytelen a másodosztályban indulni a Ferencváros. És a legjobb: a magyar válogatott Máltán szenvedett 2-1-es vereséget Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen. Ha nem követte figyelemmel az eseményeket az ember 2006-ban, akkor, ha olvassa ezt a cikket, bizonyára nem hisz a szemének, s azt hiszi, hogy egy XX. századbeli utópista regény bevezetőjét böngészi át. Pedig nem, 2006 krónikája abban a pár sorban ott szerepel!
Egy mezei szurkoló nem tehet mást, mint minden nap a sportnapilap átlapozásával indít, s az aktuális hírek elolvasása után jól kibosszankodja magát, hiszen nem mehet oda senkihez, hogy megmondja a magáét, hiszen tudja, hogy úgy sem lenne foganatja. Pedig tudja - ez a nemzet igenis tisztában van a hazugság fogalmával -, hogy becsapják. Tudja, hogy nem a játékról szól már ez az egész, hanem önös egyéni érdekek irányítják a magyar labdarúgást és annak mindenkori regnáló vezetőségét. Lehetett bárki a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az elmúlt húsz évben, soha nem tudott megtisztulást hozni ebbe a sportágba. Néhány tíz, na jó, legyen száz ember üzleti érdeke, több mint két évtizede tönkreteszi tízmillió magyar ember szórakozását. Ha 2006-ra politikai értelemben azt mondtuk, hogy a megtisztulás és a beismerések éve volt - Gyurcsány Ferenc balatonösződi beszéde -, akkor a 2007-es esztendőre, a magyar labdarúgás szemszögéből használjuk ugyanezt a jelzőt, s mindenki, aki ide juttatta ezt a sportágat, és érez magában kellő bátorságot, mormolja el magában a következő néhány mondatot:
"Nyilvánvalóan végighazudtuk az elmúlt húsz évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk és teszünk, az nem igaz. Hazudtunk reggel, éjjel és este. Európában ilyen böszmeséget ország nem csinált, amit mi csináltunk!" - s a cifrább részeket nem is említettük...
Remélhetőleg sikerült érzékeltetni, hogy megtisztulás, és szebb esztendő beismerés nélkül nem valósítható meg. Addig, míg a futballvezérek nem látják be, hogy más szemléletre van szükség, hogy feljebb jusson Magyarország legkedveltebb sportága - hiszen ezen van a hangsúly, és ezért szomorú ez a nemzet -, addig annyi pezsgőt ihat szilveszterkor a boldog újév reményében, amennyi csak jólesik neki, ám abban az esetben a reménykedést másnap fejfájás váltja fel, olyan, amilyen a szurkolót immár huszonegyedik éve gyötri...
Hogy írásunkat ne a magyarok hírnevéhez "méltóképp" zárjuk, némi pozitívumot is "rakjunk" a mondatsorba! Talán most a reménysugár látszódófélben van, Várhidi Péter olyan fiataloknak kíván lehetőséget biztosítani a válogatottban, akik eddigi játékuk és látszólagos tehetségük alapján képesek lehetnek kiszolgálni ezt a csalódott, ám sikerek után vágyakozó közönséget, és méltó utódai lehetnek a korábbi legendás generációknak. No, erre igyunk! Boldog Új Évet!
(Forrás: www.sportforum.hu)
A beismerések éve - Sport - Mondja el véleményét!
A hír támogatója:
Minden ami Internet -> MCOnet Hungary: www.mconet.hu
