A brazilok és a portugálok is három pontért játszanak

"Brazíliának itt a lehetősége megnyerni egy újabb fontos meccset, hogy teljes mértékben biztosítsák fölényüket a csoportban. Tudom, már egy döntetlennel is a csoport élén maradunk, de egy győzelem a magabitosságunknak tesz jót" - mondta Kaká, aki ki fogja hagyni a mai játékot, miután a játékvezető hibásan kiállította az Elefántok ellen (Kader Keita játszotta el a nagy halált, Oscar-díjas alakításban). Carlos Queiroz, a portugálok szövetségi kapitánya pedig nagyon reméli, hogy megtudja bosszulni a 2008-as 6-2-es vereségüket.
"Nem akarjuk, hogy a brazil válogatott megint gólt lőjjön nekünk." A portugál középpályás Tiago hozzátette: "Az egyedüli ami érdekel minket, hogy megverjük Brazíliát és a csoport élén végezzünk, mivel ez egy nagyon erős csoport. Azután majd még meg látjuk mi lesz. Az utolsó meccsen a sorsunk a mi kezünkben van, szóval úgy fogunk neki indulni a meccsnek, hogy nyerünk és a csoport tetején leszünk." A brazil edző, aki győzelemre vezette csapatát a Konföderációs Kupában, mégis érez egy kis fenntartást a portugálokkal szemben. "Még nem vagyunk abban biztosak, kit fogunk Kaka helyére tenni"- mondta a szövetségi kapitány, akinek 3 lehetséges embere is van betölteni a hiányzó posztot. És bár Kaká zsenialitása egyedülálló, azért jegyzzük meg, kicsit többet vártunk tőle eddig a világbajnokságon.
Dunga is győzelmet akar, akár Queiroz

p.sz.