A csapat nagyon akarja a továbbjutást
Herczeg András elégedetten nyilatkozott a Fehérvár elleni Magyar Kupa-mérkőzésről.
A DVSC-TEVA 1-0-ra legyőzte a Fehérvárt hazai pályán a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján, és 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt több góllal bejutott a legjobb nyolc közé.
- Sok problémánk volt a két mérkőzés folyamán, hiszen az elsőn Polekszics és Rudolf nem játszhatott a válogatottbeli kötelezettsége miatt, Csernyánszki Norbert kiállítása miatt pedig hamar létszámhátrányba kerültünk. Most is sok hiányzónk volt, de a csapat nagyon akarta a továbbjutást, amit ki is harcoltunk. Azt gondolom, végig jobban játszottunk, mint az ellenfél - értékelt Herczeg András klubmenedzser. - A védekezésünket nem hátulról, hanem már elöl elkezdtük, különösen a középpályán szűrtük meg jól a támadásokat. Sok labdát szereztünk, és az első félidőben lendületes volt a játékunk. Második félidőben Zsombor kiválása kicsit megzavarta a csapatot, mert addig nagyon jól megtartotta a labdát, sajnos megsérült. Ezt követően pozíciós játékba mentünk át, de sikerült megvalósítani, amit elterveztünk. A továbbjutás volt a cél, ennek érdekében a csapat mindent megtett kedd este.
sportandmedia