A NOB elnöke megírta levelét Schmitt Pálnak - Sport
A Magyar Olimpiai Bizottság támogatja Debrecen jelentkezését a 2010-es Ifjúsági Olimpia megrendezésére.
Sok sikert kívánok pályázatuknak - írta többek között Jacques Rogge a NOB elnöke, Schmitt Pálnak küldött levelében, amelyben köszönettel nyugtázza, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság támogatja Debrecen jelentkezését a 2010-es Ifjúsági Olimpia megrendezésére.
A tizenegy jelentkező város képviselői számára, mint ismeretes, szeptember 17-18-án tartanak munkaértekezletet. A NOB elnöke emlékeztetett arra, hogy a mintegy 3.500 tizennégy-tizennyolc éves fiatal és 875 szakvezető részvételére van lehetőség, továbbá a jelentkező városok a 2012-es nyári olimpiai játékok műsorán szereplő huszonöt sportág közül választhatnak, melyiket kivánják megrendezni.
De azt is leszögezi, hogy az Ifjúsági Olimpia elsődleges célja a nevelés. A fiatalokat a sport egészségvédő hatásával kivánják megismertetni, s egyben a sportolókat fenyegető dopping veszélyeire is figyelmeztetni. Az Ifjúsági Olimpia további célja az olimpiai eszme értékeinek népszerűsítése, s azok követésére történő mozgósitás.
Forrás: www.sportforum.hu
A NOB elnöke megírta levelét Schmitt Pálnak - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu