A pofonosztók beszélnek
„Először éreztem ebben az évben azt, hogy a csapatnak minden összejött. A helyzeteket nagy százalékban értékesítettünk, minden csatárunk rúgott gólokat. Ez a bajnoknak nagyon nagy pofon volt, hiába nem az állandó kezdőcsapattal álltak fel. Az viszont előre borítékolható, hogy a hétvégi bajnokin nem ez lesz az összeállítás. Nekünk inkább az a fontos, hogy haladjunk tovább ezen az úton, a társaimon is azt látom, hogy görcsoldó hatással bír egy ekkora győzelem. Szeretnénk ismét legyőzni az MTK-t, bár azért ilyen különbség nem valószínű, de a minimális sikernek is nagyon örülnénk"- bizakodott Magasföldi.

Fülöp Zoltán
Fülöp Zoltán a két gólja ellenére nem volt teljesen elégedett magával.
„Ugyan rúgtam két gólt, de kihagytam két nagy helyzetet is, ami azt jelzi, még mindig nem vagyok igazán jó formában. De azért annak örülök, hogy végre tétmeccsen is betaláltam. Ez a nagyarányú győzelem alapot adhat a továbblépésre, és hiába mondják, hogy az MTK nem az „igazi" csapatával állt ki ellenünk, azért aki ismeri az utánpótlásképzést a kék-fehéreknél, az tudhatja, hogy ezek a játékosok a fiatalságuk ellenére kimondottan technikásak. Az pedig, hogy Garami Józsi bácsi az edzőjük, garantálja, hogy taktikailag is képzettek. De nekünk nem is ezzel kell foglalkozni, hanem azzal, hogy a mostani formánkat átmentsük, és a saját játékunkat játsszuk. A kék-fehérek a hétvégi bajnokin nyilván teljesen más csapattal állnak ki ellenünk, ha csak egy öngóllal nyerünk, már annak is nagyon örülnék"- jelezte a szerény kívánságot a siófoki csatár.
Forrás: SMC/Máté Szilárd