Akadnak kérdőjelek az Albánál - Sport
Értekezletre gyűltek össze az Alba Volán jégkorongszakosztályánál tegnap, a vállalat Börgöndi úti létesítményének tárgyalójában. A nyár folyamán többször is találkoztak a vezetőségi tagok, szponzorok, külsős tanácsadók, a téma pedig mindig ugyanaz volt: az égető feladatok megoldása az osztrák bajnoki start előtt.
Sok ideje már nincsen a kék-fehéreknek, hiszen szeptember 21-én Inns-bruckban lép először jégre az EBEL keretein belül a Volán. A magyar bajnokság már korábban elkezdődik, egészen pontosan szeptember 2-án, 3-án és 4-én, egyaránt 18 órától a Sportclub Csíkszereda lesz az albások ellenfele Székesfehérváron. A három összecsapásból kettőn a B-csapat lép majd jégre, az utolsón pedig legjobb összeállításukban szerepelnek a kék-fehérek.
Nos, addig is sok teendője van a vezetőségnek. Nemsokára elkészül a jégcsarnokban az új lelátórész, amely 80 ülőhellyel bővíti a befogadó-képességet, valamint az öltözők felújítása is zajlik. Ugyancsak technikai kérdés a bérletek és az új mezek elkészítése, egyelőre előbbi tűnik könnyebb kérdésnek. Az egész szezonra szóló belépőket minden valószínűség szerint szeptember 17-étől lehet majd megvásárolni. A dresszekről már elkészültek a tervek, egyelőre csak azt nem tudni, mely szponzorok kerülnek fel rá, hiszen a Volán továbbra is folyamatosan tárgyal cégekkel, vállalatokkal a támogatási szerződésekről.
Egy osztrák sportmarketing cég kiváló lehetőséget garantált, ám a reali- zálásra még várni kell. A csapatot még erősítik, négy légiós érkezhet a keretbe, amely Szlovákiában edzőtáborozik, s részt vesz egy tornán is."
Forrás: http://www.sportforum.hu
Akadnak kérdőjelek az Albánál - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu