Álomnak indult, bukta lett a vége
Körülbelül 400-450 néző verődött össze a mérkőzés kezdetére. Ebből cirka 150 szurkoló volt zöld-fehér szimpatizáns, melyből mintegy egy 25 fős keménymag zászlókat lengetve, dobokat pergetve kezdte buzdítani játékosainkat. Harapósan, jól kezdtük a meccset és ez láthatóan nemcsak a Stars játékosait zavarta meg, hanem Kincses játékvezetőt is. Mi másnak lenne betudható, hogy sorjában kezdte adni az emberelőnyöket a hazaiaknak, ráadásul orosz hátvédünket, Parfiryevet szövegelésért végleges fegyelmivel állította ki. Ennek ellenére a mieink jól állták a sarat. Mi több, egy támadásunk végén az egyik új orosz igazolásunk, Safonov klasszis megoldással -a kaput hátulról körbekorcsolyázta, majd a korongot a rövid felső sarokba emelte- vezetéshez juttatott minket. Ez végképp megzavarta a hazaiakat és Kincsest, aki egy szabályos szerelés után büntetőt ítélt a Starsnak. Kapusunk azonban hárította a rávezetést, majd pár perccel később már nekünk is kénytelen volt befújni egy büntetőt a spori, amit Kiss Gábor gólra váltott. 2-0-ra vezettünk, mámorító érzés volt! Ekkor érezhetően jobbak voltunk ellenfelünknél. Azonban némi szerencsével még az első harmadban szépített a hazai csapat. Történt, hogy emberelőnyünk ellenére Szappanos - aki a tavalyi szezonban még nálunk játszott - lövésre szánta el magát, amivel elboldogult volna a kapusunk, de a korong a saját hátvédünkön megpattant és becsorgott a kapunkba. Az első harmad végéig az eredmény már nem változott, 2-1-re vezettünk.
A második harmadban frissebben kezdett a Stars, 45 másodperc elteltével kiegyenlítettek. Ezután mezőnyjáték folyt a jégen, majd mikor már két perc sem volt hátra a játékrészből, akkor egy percen belül sajnos két újabb gólt kaptunk. Az elsőt egy kapu előtti kavarodás után egy lövésből, majd a másodikat a rövid felső sarokba húzta be az ellenfél játékosa, ismét Szappanos. Kár volt ezért a harmad végén bekapott két gólért...
A záró felvonásra láthatóan elfáradtunk. Többet támadott ellenfelünk, a mieink jóval ritkábban jutottak el a hazaiak kapujáig. Majd hirtelen - megint alig több mint egy perc alatt - kaptunk megint két gólt és ezzel végképp eldőlt a meccs. Sőt egy súlyosabb vereség is benne volt a pakliban, ám ezt sikerült elkerülni, újólag felálltunk és további kapott gól nélkül kihúztuk a mérkőzést.
Nagyon jól kezdtünk, de sajnos kijött, hogy kevés időt tölthettünk jégen az elmúlt hetekben és a későbbiekben a meccshiány is érződött a fiúkon -mindössze kettő felkészülési meccset vívtunk a felkészülés alatt. Tény, hogy ellenfelünk jobb volt ma este, ezért sem értjük miért kellett ennyire erősen megfújni a hazai pályát... Azonban mindenképp reményre adhat okot, hogy végig csapatként játszottunk, ráadásul helyenként kifejezetten szépen. Reméljük, a továbbiakban már nem lesznek problémáink a jégbérléssel és minél több meccset játszunk, annál jobban játékba rázódik a csapat.
Jégkorongcsapatunk következő mérkőzése szeptember 14-én, vasárnap 19 órakor lesz az Erzsébeti Jégcsarnokban. Ellenfelünk a Mol-liga egyik legnagyobb esélyese, a HC Csíkszereda lesz. Szurkoljunk együtt a csapatnak a helyszínen, a minél jobb eredményért és játékért!
Forrás: SLM/ftcpe.hu