Ana és Ági már készül a pesti meccsre - Sport
Egyre érdekesebbnek és izgalmasabbnak ígérkezik a december 10-i II. Kenó nemzetközi teniszgála fő mérkőzése a Syma Sport- és Rendezvényközpontban, amelynek szereplői Szávay Ágnes és a szerb Ana Ivanovics.
Már az a tény is önmagáért beszél, hogy a magyar színek képviselője továbbra is a WTA világranglista 20. helyezettje, a nála egy évvel idősebb szerb szépségkirálynő pedig ugyanebben a rangsorban a 4. helyet őrzi. Legalább ennyire fontos megemlékezni arról, hogy Ági kisebb sérülését és pihenőjét követően éppen a budapesti teniszgálán tér vissza a pályára, hogy bebizonyítsa: minden rendben, kész a kihívásra, mi több, talán még a nála előkelőbben rangsorolt neves ellenfél megszorítására, netán legyőzésére.
Ana Ivanovics sokszor járt már Magyarországon, amikor még kislány volt, és amikor már ifjú hölgy, de azokban az időkben még "csak" korosztályában jegyezték és csupán a jó szemű szakemberek fedezték benne föl a kivételes tehetséget. Most viszont Ana nagyágyú, éppen olyan sztár, mint honfitársa, a tavaly Debrecenben parádézó Jelena Jankovics, aki még a világelső belga Justine Henint is teljes erőbedobásra kényszerítette.
Ana és Jelena kétség kívül a női teniszsport meghatározó egyéniségei közé tartozik, úgy is lehet mondani, hogy tőlük már minden kitelik, persze a szó nemes értelmében. Erről Szávay Ágnesnek sem szabad megfeledkeznie, aki bizonyára tudja, hogy Ivanovics Budapesten sem sétateniszre készül. Éppen ellenkezőleg, ahogy Jankovics és a szerb tenisziskola férfi nagysága, Djokovics is arról híres, hogy mindent szeret, csak veszíteni nem...
A december 10-én, hétfőn este hatkor kezdődő, 3 és fél órásra tervezett gála a Magyar Tenisz Szövetség 100. éves születésnapi eseményeinek fénypontja. A gála szervezője a PromoSport Kft, amely 2004-ben a budapesti IAAF fedett pályás atlétikai vébé sikeres megrendezésével szerzett hírnevet magának. A házigazda dolga ezúttal sem könnyű. A főmérkőzés két szereplőjével, és a mellékszereplőnek aligha minősíthető spanyol Tommy Robredóval, a horvát Ivan Ljubicic-csel, a francia Henri Leconte-tal és az iráni Mansour Bahramival fél évvel ezelőtt már megállapodást kellett kötni, már csak azért is, mert a felsoroltak a sportág legkeresettebb képviselői közé tartoznak, a verseny és gálaszervezők külön versenyt futnak értük.
Ami a műsort illeti, a PromoSport Kft a tavalyi debreceni gála forgatókönyvét követve a Syma Sport- és Rendezvénycsarnokban is a sportág több oldalát is bemutató programot készít elő.
Véglegesnek tekinthető, hogy Szávay és Ivanovics mellett ugyancsak presztízs mérkőzésre készül Robredo és Ljubicic, Leconte és Bahrami pedig úgy gondolja budapesti fellépését, hogy mindekettőjük mellett egy magyar, vagy egy külföldi teniszező álljon, semmiképpen sem egy amatőr, hanem egy hozzájuk hasonló rutinos játékos, mondjuk úgy, hogy egy "öregfiú". Maradjon meglepetés a gáláig, hogy kik is lesznek a partnereik, kik vesznek részt a tenisz burleszkben.
Ahogy tavaly, idén is pályára léphet néhány szerencsés ifjú tenisz reménység, akiknek az is megadatik majd, hogy a világsztárok egy kicsit játszanak velük, sőt, a világszerte népszerű "kids clinic" program keretében még tanácsokkal is ellátják őket.
Végül, de nem utolsó sorban, egy "jelenetnyi" idő a kerekesszékes tenisz magyar legjobbjait is megilleti majd, amit pedig a szervező bizottság meglepetésnek szán, az maradjon is az december második hétfőjéig.
A teniszgála belépőinek értékesítése már több, mint egy hónappal ezelőtt megkezdődött és az eddigi adatok azt mutatják, hogy bizony iparkodnia kell annak, aki élőben szeretné látni a gálát és nem felvételről.
A jegyekhez (7900, illetve 5900 forintos áron) a Ticket Express hálózatában lehet hozzájutni.
Interneten: www.tex.hu
telefonos jegyrendelés: 06-30/30 30 999
Forrás: www.sportforum.hu
Ana és Ági már készül a pesti meccsre - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu