Sporthírek

Andy Murraynek nő a mellénye

Andy Murraynek nő a mellénye
Az US Open döntőjét Roger Federer ellen elveszítő skót teniszező, Andy Murray szerint máris a világ négy legjobb játékosa közé tartozik, a következő cél most már egy Grand Slam-győzelem.
A játékos önbizalmával nincsen gond, bár a svájci Federer leiskolázta a döntőben, mégis azonos szinten érzi magát vele.

„Keményen kell még dolgoznom, hiszen sokat kell fejlődnöm. Nem akarom, hogy az emberek csak ere az elveszített döntőre emlékezzenek"- nyilatkozta.
A másik három játékos, akihez magát méri, a svájci Federer, a spanyol Nadal és a szerb Djokovics.

„Az utóbbi egy évben mindhármukat megvertem már, így joggal mondom azt, hogy benne vagyok az első négyben. Folytatnom kell a munkát és akkor Grand Slamet is nyerni fogok"

A legnagyobb meccsének a Nadal elleni győzelmet tartja.

„Az elődöntő volt a legnagyobb teljesítményem. Fizikailag is kemény volt, de inkább szellemileg volt nagyon megterhelő. Utána már Federer ellen nem tudtam ismét olyan szinten játszani"

Az elveszített döntővel is keresett egymillió dollárt, amiből Miamiben gyorsan vett is egy lakást a még mindig csak 21 éves játékos.

Forrás: SLM/Máté Szilárd