Angyal kitölti kapitányi szerződését
„Angyal Zoltán egy percig sem gondolt a lemondásra, sportágunk és maga a kapitány is büszke arra, hogy sikerei csúcsán áll" - mondta dr. Baráth Etele, az MKKSZ Pekingben tartózkodó elnöke. - „Arról már jó ideje megbeszéléseket folytatunk, hogy a jövő év második felétől más területen kívánja segíteni a kajak-kenu sportot, ám arról, amit néhány rosszakarónk sugallni kíván, vagyis: az olimpiai szerepléssel kapcsolatos lemondásról szó sincs."
Angyal Zoltán a következőket fűzte hozzá: „A sportágban tíz éves fejlesztési programot dolgozunk ki, ezért szerencsésebb, ha egy fiatalabb kapitányt választanak majd szerződésem lejárta után. Lemondásról nem beszélhetünk, szeretnék tovább dolgozni a sportágban; úgy érzem, van hitelem, az utánpótlással szívesen foglalkoznék."
MKKSZ/Ganczer Gábor/SLM