Ankétot tartott a Honvéd
Legutóbb március 8-án tartottunk ankétot, így szurkolóink részéről bőven volt kérdés a vezetőség és a jelenlévő négy játékos (Rabóczki Balázs, Maróti Béla, Dobos Attila és Debreceni András) felé.
Az Családi-szektorban sorra kerülő ankéton szó volt az új igazolásokról. Ezzel kapcsolatban a vezetőség elmondta, hogy több új igazolás már valószínűleg nem lesz, bár egy jobbhátvéd érkezése nincs kizárva. A vezetőség kiemelte, hogy mindent megtettek a csapat megerősítésért.
Volt kérdés a befektetőket illetően is. Ezzel kapcsolatban Hemingway úr elmondta, hogy nem keresünk befektetőket, Peter Pellady cégével, pedig a klub továbbra is együttműködik.
Egyik szurkolónk nemcsak a vezetőségtől, hanem a jelenlévő új kapusunktól, Rabóczki Balázstól is kérdezett, mégpedig azt, hogy mennyire érzi át azt, hogy mit jelent ehhez a klubhoz tartozni. Balázs a következőket mondta: „Nem szeretnék púderszöveget mondani. A célunk a sikeres szereplés. Nagyon tisztelem a szurkolókat és a klubnál dolgozókat, és ez kölcsönös. Bízom benne, hogy közös sikereket tudunk elérni, és akkor pár év múlva elmondhatom, hogy hazajöttem.”
Közeleg klubunk 100. születésnapja, természetes, hogy ez a kérdés is nagyon foglalkoztatta szurkolóinkat. Hemingway úr reméli, hogy a szép jubileumot jó szerepléssel ünnepeljük meg. A 2009/10-es szezonra klubunk már most azon fáradozik, hogy hogyan lehetne méltón megünnepelni ezt a jeles évfordulót, azonban konkrétumok még nincsenek az ügyben.
Szóba került a mérkőzések előtti sorbaállás is. A legjobb megoldás erre a problémára, ha szurkolóink elővételben veszik meg a belépőiket a közel 200 Interticket Iroda valamelyikében. (www.interticket.hu).
Klubunk két meglepetéssel is kedveskedett a szimpatizánsoknak: a büfében ingyen üdítő, sör és pogácsa várta szurkolóinkat, az ankét végén pedig mindenki elvihetett egy tavalyi szezonbeli mezt, nadrágot, vagy kabátot.
sportandmedia