Arrivederci, Squadra Azzurra!

Miért kezdett ilyen későn hajrázni Olaszország? Tehetjük fel a kérdést jogosan. A mérkőzés előtt egyszerű volt pedig a képlet, legalább 1-1-es döntetlen kell az olaszoknak a továbbjutáshoz. Ehhez képest Marcello Lippi csapata teljesen lélektelenül játszott az idő nagy részében. És hozzá kell tenni, végig jobbak voltak az újonc szlovákok. A 25. percben Vittek meg is szerezte a vezetést, aztán nagyon sokáig őrizték is az előnyt.
A második félidőben Hamsik passzolta középre a labdát Vittek felé, aki megtalálta a helyet, ahol el lehet lőni a labdát Marchetti kapujába, 2-0. De ezután következett a mérkőzés csattanója. Felébredtek az Azzurrik és a 81. percben Di Natale szépített. Néhány perccel később pedig Quagliarella egyenlíthetett volna, de les volt. A 89. percben egy gyors bedobás után az éppen csereként beálló Kopúnek első labdaérintéséből átemelte Marchetti feje fölött a labdát és már 3-1 volt az eredményjelzőn. Ha ez nem elég, Quagliarella a 92. percben valami elképesztő pimaszsággal emelt a szlovákok kapujába, de nem volt elég idő az egyenlítésre és a címvédő Olaszország 1966 után ismét kiesett a világbajnokság csoportköréből.
Hogy mit fognak kapni Lippiék ezért. A szövetségi kapitány egyébként a lefújás pillanatában azonnal az öltözők felé vette az irányt. De ez az Olaszország, amely ilyen végjátékra képes, miért várta meg, hogy két gólt kapjon? A csoport másik mérkőzésén Paraguay 0-0-át játszott Új-Zélanddal, így a csoport állása a következő képpen fest:
Quagliarella csak szorossá tette az eredményt a végén

Buffon Lippi helyett tüzelte a társakat
Hogy mit fognak kapni Lippiék ezért. A szövetségi kapitány egyébként a lefújás pillanatában azonnal az öltözők felé vette az irányt. De ez az Olaszország, amely ilyen végjátékra képes, miért várta meg, hogy két gólt kapjon? A csoport másik mérkőzésén Paraguay 0-0-át játszott Új-Zélanddal, így a csoport állása a következő képpen fest:
H | F-csoport | Gy | D | V | RG | KG | GK | Pt |
1 | Paraguay | 1 | 2 | 0 | 3 | 1 | +1 | 5 |
2 | Szlovákia | 1 | 1 | 1 | 4 | 5 | -1 | 4 |
3 | Új-Zéland | 0 | 3 | 0 | 2 | 2 | 0 | 3 |
4 | Olaszország | 0 | 2 | 1 | 4 | 5 | -1 | 2 |
p.sz.