Barcelonát akarják ismételni a magyar cselgáncsozók - Sport
Kereken tizenöt évvel ezelőtt Barcelonában Kovács Antal nyerte a magyar cselgáncssport első, s eddigi egyetlen olimpiai bajnokságát, Csák József és Hajtós Bertalan a második, Csősz Imre pedig a harmadik helyen végzett.
"Barcelonához hasonló bravúros szereplésre készülünk, s erre a Rióban rendezett világbajnokságon elért eredményeink alapján jó eséllyel pályázunk" - jelentette ki Tóth László elnök a cselgáncs szövetség sajtótájékoztatóján.
Az idei Európa-bajnok Hadfi Dániel mellett az öt évvel ezelőtti Európa-bajnok Ungvári Miklós is értékes bronzérmet szerzett. Az alig húsz, illetve huszonegy esztendős Mészáros Anett és Baczkó Bernadett a magyar női cselgáncssport első világbajnoki érmeit nyerték, s mind a négyen megszerezték az olimpiai részvétel jogát. Ez azt jelenti, hogy amíg Athénben csak Kovács Antal és Ungvári Miklós indulhatott, a létszám már most kétszeresre emelkedett Peking előtt. És az egyébként hosszadalmas, fárasztó, sok utazással járó Világkupa-viadalokon Bor Barna és a világbajnok Braun Ákos valamint Csernoviczki Éva eséllyel pályázik a részvételi jog megszerzésére.
"Hosszú évek gondos nevelőmunkájával elértük, hogy újra van csapatunk" - mondta Tóth László. "Az elmúlt évben Moszkvából, az U23-as világbajnokságról már hét érmet hoztak haza fiataljaink. S így reméltük, vártuk ezt a jó szereplést. A négy megszerzett kvóta pedig nyugodt felkészülési lehetőséget biztosít, amit igyekszünk a legjobban kihasználni."
Figyelemreméltó, s mindenképpen elismerést érdemel, hogy a jelenelgiek szerint egyelőre a cselgáncs az egyetlen sportág, ahol Pekingben a nehéz kvalifikációt teljesitve több magyar versenyző indulhat, mint Athénben. S ez a tény még értékesebbé teszi Hadfiék eredményeit.
Kovács Antal versenyzésre ugyan nem gondol, de nap mint nap tréningezik nagy örömmel gratulált utódainak. Hadfi Dániel eredményét emelte ki, s emlékeztetett arra, hogy az első napon megszerzett érmével ugyanúgy megadta a „hangot” növelte az önbizalmat, ahogyan ez Csősz Imrének Barcelonában volt köszönhető. További szorgalmas edzésre bíztatta utódait, s elmondta nagyon örülne ha Peking után már nem mondhatnánk azt, hogy a magyar cselgáncssportnak egyetlen olimpiai bajnoka van.
A sajtótájékoztatón illusztris vendég is jelen volt, a nemzetközi szövetség hat évre megválasztott új elnöke Marius Vizer személyében. A két elnök az eddigi jó barátság és együttműködés folytatását igérte. Az erdélyi születésű magyarul tökéletesen beszélő Marius Vizer az európai szövetség elnökeként már eddig is sok segítséget nyújtott a magyar cselgáncssportnak. Figyelemreméltó terveit is vázolta.
Ezek szerint 2009-től évente rendeznek felnőtt és junior világbajnokságot. Ugyancsak 2009-től emelt pénzdíjakkal, négy Grand Slam és négy Grand Prix versenyből álló sorozatot rendeznek. A színhelyek: Párizs, Moszkva, Tokió, Las Vegas illetve Rio, Doha, Hamburg és Melbourne– vagy Sydney.
Az eddigi, a cselgáncssport számára rendkívül előnytelen televíziós és marketing-szerződések 2009-ben járnak le. Addig a sportág nagy eseményeit interneten közvetítik. De 2010 és 2016 között a most kidolgozás alatt álló, a cselgáncssport számára lényegesen előnyösebb marketing és televíziós jogdíj szerződések lesznek majd érvényben.
Forrás: www.sportforum.hu
Barcelonát akarják ismételni a magyar cselgáncsozók - Sport - Szóljon hozzá!
Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!
További sport híreink: sport.mconet.biz
Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés, Kereső optimalizálás. Klíma Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu