Berbatov: Nem vagyok Cantona!
„Igazán hízelgő a hasonlat, de nekem még itt bizonytanom kell, és nem akarom, hogy bárkihez is hasonlítsanak"- hárított a csatár.
„Gyerekként is próbáltam már a tévén keresztül látott nagy sztárokat utánozni, de nagyon hülyén néztem ki. Rájöttem, hogy jobb, ha magamat adom"- magyarázta.
Igaz, ami igaz, Cantona kivételesen nagy egyénisége volt a csapatnak, az Old Trafford közönsége mai napig szívesen emlékszik a csatárra, bár személyisége megosztotta a szurkolókat. Időnként zseniálisan futballozott, néha pedig a balhéitól volt hangos a sajtó.
Ha Berbatov eredményességben hasonló pályafutást ér el, akkor nem lehet panasza. Emiatt is választotta Ferguson csapatát, itt több lehetősége lesz címeket nyerni.
„Amikor megtudtam, hogy a United akar, akkor semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy jöhessek. Engem nem érdekel a pénz, futballozni akarok. Élvezni akarom a focit, és trófeákat akarok gyűjteni. Erre itt lesz lehetőségem"- indokolta, miért fogadta el a szerződést.
Mindenesetre, ha olyan szeretettel beszélnek róla évek múlva, mint Cantonáról, akkor talán nem fogja már bánja az összehasonlítást.
Forrás: SLM/Máté Szilárd