Sporthírek

Bobby Davison: Pedig készültünk a Haladás rögzített szituációira

A mérkőzést követően érthető módon Bobby Davison nem volt túlságosan elégedett.

- Nagy iramú mérkőzést játszottunk, bosszantó, hogy rögzített szituációk után kaptuk a gólokat, pedig erre külön készültünk - mondta a vezetőedzőnk. - Igazi kupameccs volt, az a csapata jutott tovább, amelyik jobban élt a lehetőségeivel. A Haladás egy nagyon erős együttes, az élvonal megnyerésére is képes lehet. Utólag lehetne kifogásokat keresni, hogy miért estünk ki, de nincs értelme, előre kell tekintenünk, és a bajnokságra összpontosítani.

Csertői Aurél (Haladás)

A Ferencváros NB I-es kerettel rendelkezik, tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. Nem vagyok teljes mértékben elégedett, mivel ellenfelünk nyílt védekezését jobban is kihasználhattuk volna, sajnos sok esetben pontatlanok voltunk. A továbbjutás reményében érkeztünk az Üllői útra, ezt teljesítettük, ezért gratulálok a csapatomnak.

sportandmedia