C. Ronaldót megszédítette a pénz
A portugál csillag a nyári átigazolási időszakban majdnem a Real Madridhoz igazolt, de vvégül mégis sikerült őt az Old Trafford-on tartani.
Sokan azt mondják, a vörösök fanatikusai nem felejtik majd el neki egykönnyen, hogy el akarta hagyni Manchestert egy kecsegtetőbb szerződés reményében.
A 23 éves szélső továbbra is sérüléssel bajlódik, ennek ellenére akár már este pályára léphet a Villarreal elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson.
Sir Alex Ferguson arra kéri a szurkolókat, hogy felejtsék el a játékos nyári akcióját, és inkább örüljenek, hogy sikerült egy ilyen szintű klasszist megtartani.
„Remélem, hogy a rajongók megértik a helyzetet. Ő csak egy fiatalember, akit egy pillanatra megszédített a pénz. Mióta eldőlt, hogy marad, elfogadta a helyzetet, és csodálatosan edz. Örülök, hogy hamarosan visszatér közénk, hiszen varázslatos futballista" - dicsérte a tévelygő portugált Ferguson.
Forrás: SLM/Csolti Zoltán