Sporthírek

Csak a három pontnak örülhetünk

Herczeg András egyáltalán nem elégedett a DVSC-TEVA csapat Zalaegerszeg ellen mutatott teljesítményével.

Nem túl magas színvonalú mérkőzésen, hátrányból fordítva nyert 2-1-re csapatunk a Soproni Liga 2008/2009-es idényének első fordulójában. Herczeg András nem volt elégedett a csapat teljesítményével.

- Sajnos el kell ismernem, hogy ez egy gyenge mérkőzés volt - értékelt a találkozó után a klubmenedzser. - Nem játszottunk jól, csak a három ponttal lehetünk elégedettek. Mindössze egyetlen pozitívumot említenék, hogy hátrányból tudott fordítani a csapat. A mérkőzésen akadtak problémáink, hibák, ezeket majd kielemezzük. Nyilván ennél jobban kell játszanunk, mert jobb teljesítményre is képesek vagyunk. Keveset birtokoltuk a labdát, sietettük az előre játékot, bizonytalanabbak voltunk hátul is, a csapat védekezése nem volt stabil. Nem ment a támadásépítés sem, indokolatlanul elrugdostuk a labdát, olyankor is, amikor esetleg meg lehetett volna játszani. Nem tetszett a játékunk, sajnálom, hogy ilyen teljesítményt nyújtottunk. Most tényleg csak a három ponttal lehetünk elégedettek.

sportandmedia