Sporthírek

Csertői: „3-4 aranyra még mindig jók lehetünk”

A Haladás labdarúgó csapatának mestere, Csertői Aurél sokakhoz hasonlóan izgalommal várja a hétvégi kajak-kenu döntőket, ahol szerinte szerencsés esetben 3-4 aranyérem is összejöhet. Eközben persze együttesével javában készül a szombati bajnokira, amikor majd a Siófokot fogadják Szombathelyen.
Ezekben a napokban minden az olimpiáról szól. Szokta nézni a közvetítéseket?

- Igen, amikor csak tehetem. Néztem többek között a női kézilabda válogatottunk összecsapásait, de vízilabdázóinkért is szorítottam a tv, vagy a rádió mellett ülve. Nagyon nagy élmény volt a jamaicai sprinter, Usain Bolt teljesítménye, aki 100 és 200 méteren ért el világcsúcsokat. De nyugodtam mondhatom, hogy naprakész vagyok, szinte mindent figyelemmel követek. A magyar kajak-kenusokban benne lehet még akár 3-4 aranyérem is, amire nagy szükségünk lenne. Remekül szerepeltek eddig az előfutamokban, simán jutottak be a fináléba, talán ők menthetik meg az olimpiai csapatunk becsületét. De nem mondok újdonságot azzal, hogy mostanra a magyar sport nehéz helyzetbe került, persze még nem késő, csak sokkal többet kellene a sportra áldozni. Ez kizárólag pénz és koncepció kérdése.

A labdarúgótornán Argentína és Nigéria játssza a döntőt. Ön szerint ki fog nyerni?

- Az eredményeket ugyan ismerem, de csak kevés meccset sikerült megnéznem. Az 1996-os atlantai fináléban közönség szórakoztató találkozón nyertek a nigériaiak. Remélem szombaton fordított eredmény születik, és megvédik címüket az argentinok. Én mindenképpen nekik fogok szurkolni.

Hétvégén a Siófokot fogadják, és önök számítanak favoritnak.

- Ezzel csak részben értek egyet, hiszen tény, hogy a Balaton-parti gárda sereghajtó, és mindössze három pontjuk van, de kifejezetten veszélyes, masszív riválisnak tartom őket. Persze szeretnénk nyerni, és kihasználni a hazai pálya előnyét, de mindenképpen nehéz mérkőzés lesz. A saját játékunkat kell játszani, és akkor nem lehet gond. Három sérültünk van, Kaj, Tóth Norbi és Bonifert, bízom benne, hogy szombatra ez a szám már nem fog emelkedni. A múlt héten ugyan vitatható körülmények miatt kaptunk ki Újpesten, de azzal a gyanús góllal már nem foglalkozunk. Mivel úgysem tehetünk ellene semmit, így csak egy megoldás van, hogy a külső körülmények kizárása mellett a saját hibáinkon próbálunk meg javítani.

 

 

Cs. Z./SLM