Csertői bízik a szurkolókban

Csertői Aurél
„Nem érzem, hogy hullámvölgyben lennénk, hiszen két fordulóval az őszi szezon vége előtt 24 pontunk van. Viszont az utóbbi időben már nem csak egy újoncot látnak bennünk, komolyan készülnek ránk, már nem igazán vállalják fel a nyíltsisakos játékot. Hétvégén a Diósgyőr is foggal-körömmel védekezett ellenünk, persze ha a helyzeteinket berúgjuk, simán nyerünk. Még sok időt kell eltölteni az élvonalban az olyan tekintély kivívásához, hogy néha esetleg játékvezetői segítséget is kapjunk. Szurkolóink az MTK ellen kifütyülték a fiatal csapatot, ahelyett, hogy buzdították volna, ami meglepte és talán vissza is fogta a játékosaimat. Azt érezték, hogy a bizalom elmúlt, pedig tényleg ragyogó közönségünk van, nálunk a publikum tényleg a 12. játékos, amely nagyban hozzájárult eddigi sikereinkhez is. Magyarországon nekünk a legmagasabb a nézőszámunk, ami csodálatos dolog, továbbra is számítunk a támogatásra"- mondta Csertői Aurél.
Forrás: SMC/Csolti Zoltán