Davison: A győzelem volt a legfontosabb
A mérkőzést követően Tóth László, a vendégek edzője egy palack bőcsi vörösborral ajándékozta meg Bobby Davisont, aki nem csak az italnak, de a győzelemnek is örülhetett.
- Ezen a találkozón az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot - mondta a vezetőedző. - Három napot dolgoztunk együtt a csapattal, éppen ezért túl nagy dolgokat nem lehetett csinálni. Segítőmmel, Csató Sándorral megpróbáltuk minél jobban felkészíteni a csapatot, annak érdekében, hogy legyőzzük ellenfelünket. A héten két dvd-t is megnéztem a bőcsiekről, tudtam, hogy egy jól védekező, fegyelmezetten játszó együttesről van szó. Szerencsére egy helyzetünket értékesítettük, amivel elértük a célunkat.
Tóth László az ajándékozás után a játékvezetőt okolta csapata vereségéért.
- Hiányérzetem van, mivel úgy gondolom, hogy egy szabályos gólunkat nem adta meg a játékvezető - mondta a bőcsiek mestere. - Biztos vagyok benne, hogy nem szabálytalankodtunk a találat előtt, ezért nem értettem a döntést. Sajnos a mezőnyben is a mi kárunkra tévedtek többet, de ha bíró lennék, ilyen atmoszférában én is hasonlóan bíráskodnék. Ha ezen a meccsen bőcsi játékvezető lett volna, nem kapunk ki.
forrás:ftc.hu
sportlife media