Sporthírek

Debrecenben az úszóválogatott - Sport

Debrecenben az úszóválogatott - Sport
Sport - Kevesebb mint másfél hónap van már csak hátra a 2007. december 13-16. között esedékes rövid pályás úszó Európa-bajnokságig.
A 2006-ban épített csodálatos sportlétesítmény, a Debreceni Sportuszoda első igazán komoly megmérettetése lesz a kontinensviadal, amelyre a 2008-as pekingi olimpia közelsége miatt még nagyobb figyelem összpontosul.

A Hajdú-bihari Napló beszámolója szerint a szervezők jó iramban haladnak előre. A december 13-16. között Debrecenben rendezendő rövid pályás Európa-bajnokság előtti utolsó egyeztetést tartották meg a napokban a hajdúsági városban, amelyen az Európai Úszószövetség (LEN) képviseletében megjelent többek között Sven Folvik főtitkár, Szakadáti LászlóLEN-igazgató, valamint a Magyar Úszószövetség főtitkára, Ruza József is. A magasrangú tisztviselők egyöntetűen úgy vélik, Debrecen készen áll a kontinensviadal megrendezésére.

A magyar úszóválogatott tagjai is készülnek, október 28-tól november 11-ig éppen Debrecenben edzőtáboroznak.

Forrás: www.sportforum.hu

Debrecenben az úszóválogatott - Sport - Szóljon hozzá!

Küldjön egy képeslapot ismerősének Sport kategóriában!

További sport híreink: sport.mconet.biz

Sport linkajánló: http://sportlink.mconet.biz

A hír támogatója:

Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu