Debreceni papírsárkány és tacskó

Tacskó
A szokatlan közjáték után a DVSC 4-1-re nyert a Honvéd ellen, a mezőny legjobbja, Szakály Péter Kaposváron pihente ki magát. A játékosok kétnapos pihenőt kaptak az egy hét alatt lejátszott három meccs után, a középpályás ezt kihasználva hazautazott feltöltődni.
„Remekül érzem magam Debrecenben, de egy kicsit hiányoztak az otthoniak. Egész más impulzusok érik a rokonok között az embert, nagyon büszkék rám, ami persze jóleső érzés. Anyukám kétheti ennivalóval pakolt fel, így egy darabig nem lesz gondom az ebéddel. Jó periódusban vagyunk, megy a csapatnak, és talán mondhatom, hogy nekem is. Hetedik meccsen voltam kezdő és öt gólt szereztem. A csapat körül jó a hangulat, még a pénteki edzésre érkezett hívatlan vendégek sem tudtak minket megzavarni, az eredmény is mutatja, hogy tudtuk magunkat függetleníteni magunkat a kergetőző gyerekektől"- mondta a középpályás.
Forrás: SMC/Máté Szilárd