Dragóner Attila tízezer szurkolót és tomboló stadiont vár
"Úgy vélem, egyre jobb és összeszokottabb a csapat védekezése, és ez nem csak a hátvédek érdeme, ugyanis csapatként működünk egyre jobban, csapatként védekezünk remekül. Az eddig eltelt hét forduló alatt, mindössze hat gólt kaptunk, ebből mindössze kettő volt, ami akcióból született. Bobby Davison nem forgatja a csapatot, ami szerintem igen jó húzás. Gellei Imrénél és Garami Józsefnél volt utoljára ilyesmi, akkor ez a dolog bejött. Nagyon nehéz bekerülni a csapatba, de nagy hiba kell ahhoz, hogy valaki kikerüljön onnan."
Forrás: Sport Marketing Crew / Pi-Zsi
"Nagy erőpróba lesz a csütörtök, az már biztos. Felmérhetjük, hol is tartunk. A csapatnak nem szabad begörcsölnie, tiszta szívvel, hideg fejjel, nyíltan fogunk játszani, és ígérjük, minden energiánkat mozgósítjuk a győzelem érdekében. A Haladás jó csapat, de továbbjutást várok. Jó lenne ismét góllal hozzájárulni a csapat sikeréhez, de be kell vallani, hogy Lipcsei Peti kiválásával a pontrúgásaink nem olyan hatékonyak, ezen javítanunk kell. Minimum 10 ezer nézőt várunk - és fergeteges bíztatást a szurkolóktól."
Forrás: Sport Marketing Crew / Pi-Zsi