Edzőmeccsek előtt
A válogatott szünetben sem tétlenkedik a Dunaferr SE, hiszen az edzések mellett két felkészülési mérkőzés is vár rájuk az elkövetkezendő napokban.
A PLER elleni rangadó sikeres abszolválása után most kéthetes szünetet tartanak a csapatok a bajnokságban, ugyanis ezúttal a válogatottra várnak komoly feladatok: Hajdu János együttese a görögök és a horvátok ellen játszik Eb-selejtezőt. A válogatott keretben három Dunaferr-játékost is találhatunk, ugyanis a szövetségi kapitány Grebenár Gábor, Törő Szabolcs és Zubai Szabolcs játékára is számít a szerdai, görögországi, valamint a vasárnapi, veszprémi mérkőzéseken.
Mellettük a szlovák válogatottban szereplő Richard Stochl kapusra sem számíthat a héten Kolics János vezetőedző, aki ettől függetlenül nagyon komoly edzésmunkát végeztet azokkal, akik jelenleg a csapat rendelkezésére állnak. Az újvárosiak azonban nem csak az edzéseken, hanem felkészülési mérkőzéseken is bizonyíthatnak, ugyanis csütörtökön este hat órától, elsősorban a fiataloknak lehetőséget adva, Százhalombattán lép pályára a Dunaferr, míg jövő héten kedden a Komló csapata ellen lépnek pályára, ezúttal már hazai pályán, s a válogatott kerettagokkal kiegészülve.
sportandmedia